Hogyan zajlik egy mediációs ülés?

Az első mediációs ülés előtt

Amennyiben a felek együtt keresik meg a mediátort egyeztetnek egy időpontot, és az adott időpontban elmennek a mediátorhoz.

Előfordul azonban, hogy az egyik fél keresi meg a mediátort, ebben az esetben a mediátor felvállalhatja, hogy a másik felet telefonon megkeresi, elmondja neki, hogy mi is a mediáció és, hogy ki az, aki szeretné vele rendezni a vitás kérdését. Amennyiben a másik fél is beleegyezik, hogy eljön, megtörténik az időpont egyeztetés.

Az első mediációs ülés 90 perces, díja 14 000Ft (áfával együtt), a telefonon történő egyeztetés során megbeszéljük, a felek milyen arányban állják ezt az összeget.

Az első mediációs ülés

A mediátor elmondja mi a mediáció lényege,a mediátor szerepe és felelőssége, tisztázzuk, hogy a felek elfogadják-e a mediátor személyét, megbeszéljük a díjazás és az idői keretek kérdését, egymás megszólítását és a megbeszélés szabályait (például: Végighallgatjuk egymást, nem vágunk egymás szavába!) és az esetleg felmerülő kérdéseket.

Ezután, a felek egymás után saját szemszögükből mutatják be a konfliktust.

Az első ülés végén körvonalazódnak a konkrét megvitatandó kérdések vagyis, hogy  miről fogunk a továbbiakban beszélni, ennek alapján meghatározzuk, hogy körülbelül hány alkalomra lesz szükség, illetve egy-egy alkalom milyen időtartamú legyen (50perctol-120percig). Amennyiben a konfliktus nem alkalmas arra, hogy mediálással oldják meg, a mediátor ezt jelzi és tanácsot ad abban, hogy milyen más lehetőségek vannak a konfliktus rendezésére. Hogy milyen konfliktusoknál nem alkalmazható a mediáció, arról a "Mikor segíthet a mediáció?" menüpontban olvashat.

 

Palágyi Kata