Ingyenes online kérdezési lehetőség

Várom e-mailben pszichológiai tárgyú kérdéseiket, amelyekre röviden válaszolok.  A kérdést az onlinetanacsadas@parkapcsolatok.com címre küldjék, jelige megjelölésével!
A beérkező levelek nagy száma miatt a válaszadás, akár 2 hétig is tarthat!
A válasz a Liliomtündér válaszol címen jelenik meg, erről a kérdezőt e-mailen értesítem!
Bármilyen kérdése van az online tanácsadásról forduljon hozzám bizalommal!

  2009-es válaszaimat itt találja.


30. Válasz  "bizalom" jeligére (2010.03.06.)
Kérdés:
Tisztelt Liliomtündér!
A párommal 3 éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást, általában minden harmonikus. Valószínűleg mégis a bizalmammal lehet baj. A párom a kapcsolatunk elején megszakította a kapcsolatát a volt barátnőjével, miattam, mert szerintem le kell zárni egy kapcsolatot, csakhogy ők fiatalkoruk óta ismerik egymást, és a párom nehezményezte, hogy miattam nem beszélhet vele, bár én nem mondtam neki, hogy ne beszélgessenek de látta, hogy én nem érzem magam jól miatta és ezért megszakította vele a kapcsolatot. Viszont mostanában újból szóbajött az illető, és a párom szerint rossz döntést hozott anno, ezért újból felvette vele a kapcsolatot. Nekem azért is volt rossz, mert az illető többször zaklatta telefonhívással, ami állítólag véletlenül volt. Viszont a párom mondta, hogy ezek után tisztázta vele a dolgokat, hogy ő nem szerette és nem is szereti soha (nem szerette mikor együtt voltak, ezért is szakítottak, hiszen csak pár hétig tartott a dolog) illetve hogy megtalálta bennem az igazit.
Nekem mégis rossz érzéseim vannak, hogy most újra beszélgetnek, tudom hogy barátok voltak régen, de akkor is.
Félek, nem őszinte velem, bármi történne, mert azt sem mondta el mikor zaklatta, hogy ne idegeskedjek miatta.
Azt mondta, nem hajlandó többet beszélni a dologról és az illetőről sem. Nem tudom miért ilyen „fontos” neki.
Máskülönben meg mindig mondja, hogy az én helyembe sosem lép senki, nem kell félnem semmitől.
Én gondolkodom rosszul, hogy nem helyeslem a beszélgetésüket?
Párom nem tudja ez milyen érzés, hiszen nekem ő az első párkapcsolatom.
Mit tanácsolna?
Ha bennem van a hiba, hogyan tudnék változtatni rajta, mert így nagyon rossz.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Nagyon nehéz bármit is úgy változtatni, hogy nem beszélnek róla. Ha a párja erre nem hajlandó, akkor az a kapcsolatukra nézve gondot jelenthet. Viszont lehetséges, hogy azért nem hajlandó, mert a beszélünk róla eddig inkább vallatás vagy befolyásolási mód volt az ön részéről.
Valójában, ahhoz, hogy véleményt formáljon a kettejük kapcsolatáról, hogy milyen jellegű, többet kellene tudnia, de még mielőtt igazán megértette volna, hogy mia helyzet, elvárte, hogy szakítsák meg a kapcsolatot. Miért? Valószínűleg azért, mert nem bízik abban, hogy a párja hűséges marad. Ennek oka sok dolog lehet, lehet, hogy az ő viselkedése váltja ki, de lehet, hogy Ön nem bíik saját magában. Minden esetre nehéz valakivel őszintének lenni egy témában, aki csak egy megoldást fogad el jónak, amit ő szeretne. Őszintén beszélgetni akkor lehet, ha nem kell félnem a másik reakciójától, vagyis nem fog  bennem bűntudatot kelteni, ha őszintén elmondom, hogy találkoztam a volt barátnőmmel vagy nem kezd el gyanusítgatni, hogy nem is szeretem őt. Ha mindig ilyesmi történik, ha őszinte vagyok, akkor megtanulom, hogy az őszinteség büntetéssel jár, és más taktikát választok.
Ha valóban szeretne bízni benne, akkor közösen új szabályokat kell bevezetniük.
Ha őszinteséget szeretne, akkor viselje el! Ha a párja olyan áldozatot hoz a kapcsolatért, amit nem jó szívvel tesz, az egy koporsószeg a kapcsolatnak.
Probálja először átgondolni, hogy miért nyugtalan és hogyan tudna megnyugodni úgy, hogy nem korlátozza a kapcsolattartást teljesen, aztán beszéljék meg, hogy milyen kompomisszum lehetne, amiben mindketten megnyugodnának.
Sok sikert!
Palágyi Kata
29. Válasz  "agneze" jeligére (2010.03.06.)
Kérdés:
Tisztelt Doktornő!
Válással kapcsolatban szeretném kérni a tanácsát.
17 éve élek együtt a volt párommal. Már régóta fontolgatom a válást, pontosan 4 éve, de a 7,5 éves kislányunk miatt még bírtam ezidáig. Sajnos a volt párom éveken keresztül sokat hazudott nekem, így a bizalom teljesen elveszett, együtt hármasban csak pár évente mentünk el, a lányunknak nem sok fogalma van a családi "idillről", persze még van sok probléma, de a fő okok ezek. A folyamatos feszültség állandó, kerülöm őt és minden kontaktot, már nehéz őt "elviselnem". A lányom is furcsán viselkedik, ha a volt párommal mondjuk beszélünk, ő is rákezd, és próbálja minnél hangosabban elvonni a figyelmünket, pedig nem szoktunk veszekedni. Sajnos régóta látom hogy másol olyan számomra nagyon rossz dolgokat, szokásokat a lányom, ami engem teljesen elborzaszt. Engedje meg hogy 2 példát írjak: 1. A volt párom napi rutinként a tv előtt a padlón eszik. A lányommal folytonos közelharcot vívok a konyhai étkezésért, minap belépve a szobába ő is a földről evett. Sikertelen a kérésem hogy a konyhában étkezzen mindenki. 2. Minap lezavarta a kutyust a lányom elég durván. Kérdem ezt miért tetted? Válasz: utálom ezt a dögöt mert Apa is utálja. Tudom hogy szereti a lányát, de minden nap csipsel és cukorkával halmozza el, és a bohóc szerepében tetszeleg, de reggel magamra vagyok utalva a készülődésekkel, és általában mindíg.
Fél éve találkoztam egy másik férfival akivel mostanára nagyon szeretjük egymást és szeretnénk összeköltözni, ezt most döntöttük el. Kinéztünk egy csodaszép házat, ami a jelenlegi körülményeimtől jelentősen jobb. 2 hét múlva tervezzük a költözést, és úgy gondoljuk, talán jobb megoldás lenne ha mondjuk 2-3 hétre csak én és a kislányom költöznénk oda, majd mikor már megszokja az új és számára kedvezőbb környezetet, akkor jönne először látogatóba az új párom, majd ha kialakult egy pozitív kapcsolat, odaköltözne ő is. Szóval egy szerető és normális közegbe kerülne, normális szokásokkal nagyon jó körülmények közé. Segíthet ez pozitív irányba tolni, illetve feldolgozni számára a különköltözést? Mi lehet az optimális megoldás, mit szabad neki mondani, és mit nem? A volt páromat kértem hogy intelligensen, emberhez méltóan intézzük a válást, illetve a továbbiakat. Sajnos mindig változtatja az álláspontját, egyszer úgy tűnik megbeszéltük és beleegyezett hogy a közelben keres lakást hogy egy folyamatos kapcsolat maradjon fennt számára is a gyermekkel, majd másnap fenyegetőzik hogy vidékre költözik és kiszámíthatatlan reakciói, dühkitörései vannak. A békességre törekszem, de ha ő nem partner ebben a lányunk viselheti a következményeket. Ettől nagyon tartok. Mi a legokosabb amit tehetek, tehetünk az új párommal?
Segítségét előre is nagyon megköszönöm.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Jó ötletnek tartom, hogy a lányával előbb költözzenek külön és csak később csatlakozzon az új párja. Így a különköltözés az apjától nem lesz összekapcsolva az Ön új párjának a személyével. Ha a szétköltözés és összeköltözés egyszerre történne, az nagyon megnehezítené kettejük későbbi kapcsolatát, hiszen a gyerek két krízist élne meg egyszerre és könnyen lehet, hogy a párját hibáztatná az apja elvesztéséért. Vagyis segít neki, ha kap időt feldolgozni a történéseket.
A gyerek apja az marad, aki, és ezen semmi nem változtat, vagyis a kérdése : mit tehetünk az új párommal? - csak a kettejük kapcsolatára vonatkozhat, a gyerekre nem. A gyerek kapcsán mindig a gyermek apja kell, hogy az ön szövetségese legyen. Attól nehéz ez a helyzet, hogy az Ön szemében a párja, mint apa " nem vált be", így nehéz az Ön számára tiszteletbe tartani az ő szülői kompetenciáját. De a gyerek számára mégis fontos, hogy ezt megtegye.
A chips és a földön evés valóban nem a legjobb dolgok, amire egy apa a lányát tanítja, de ha a gyermek abban él, hogy a szülei szavaikkal bántják egymást, negatívan véleményezik egymás viselkedését, akkor ennél sokkal rosszabb dolgot tanul. Megtanulja, hogy az emberek kijátszhatók egymás ellen, hogy nem szabad őszintének lenni, hogy a házasság veszekedést jelent és, hogy egy anya dolga, hogy az apát kritizálja.
Ha a gyermek több mintát lát, akkor képes lesz később a jót választani vagyis nyílván fog tudni rendesen az asztalnál enni, de ha az édesapjával tovább küzdenek, akkor lehet, hogy a felnövő kislány nehezebben boldogul majd egy párkapcsolatban.
Fontos tehát, hogy koncentráljon azokra az értékekre, amit adni tud a kislányának és akkor se legyen ellenséges az apukával, ha ő az lesz. Tartsa mindig tiszteletben.
Tartsa mindig észben és a lányának is mondhatja magyarázatul: Akármi történik is: A kislányát tőle "kapta" és ezért mindig hálás lesz!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
28. Válasz  "feleség" jeligére (2010.03.06.)
Kérdés:
Üdvözlöm!
Az én problémám az hogy nagyon összevesztem férjemmel és nagyon mérges, csalódott és megbántott voltam, és dühömben azt mondtam hogy ha nem tudjuk megoldani a problémát akkor jobb lesz ha abbahagyjuk az egészet. A mostani helyzet az hogy most már nyugodtabb, de bezárkózott és nem érint meg, ne nyúl hozzám. Azt mondja fél hogy megint csalódn fog ha újra megnyílik, megint el akarok majd válni (de erről szó sincs) ezért nem mer hozzám érni. Nem meri kimutatni az érzéseit és nekem ez nagyon rossz, hiszen hiányzik, de nem csal meg erről szó sincs, megbizonyosodtam róla. Már megbeszéltük a dolgot ezt elmondtam neki, hogy csak dühömben mondtam amit mondtam és vele akarok élni, de semmi. Szerintem nem hiszi el. Segítsen kérem, mit tegyek hogy higgyjen nekem hogy újra kimutassa érzéseit, újra megérintsen.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Vajon mit érez most a férje? Mit gondolhat? Ezeket kellene elsősorban végiggondolni és törődni vele. A levelében Önön van a hangsúly, mintha nem az zavarná, hogy Ő hogy érzi magát, csak, az, hogy a megszokott szeretetet most nem kapja meg tőle. Gondolja végig, fordított helyzetben Ön mit élne meg, ha Ő mondta volna azt, amit Ön. Ha sikerült megérteni a megbántottságát, akkor könnyebb segíteni is ezen. De ne saját maga miatt akarja a megbántottságát csökkenteni, hanem azért, mert szereti őt és nem akarja, hogy ő rosszul érezze magát.
Kérdezze meg, mit tehet ön, hogy a bizalma újra felépüljön! Beszéljék meg van-e esetleg a háttérben más gond is, esetleg az említett veszekedés tárgyát képező probléma körül. Ha már kiengesztelte a férjét, akkor érdemes lenne azt is megbeszélni, hogy ő mivel bántotta meg annyira Önt, hogy ilyet mondott, hiszen azt írja: "nagyon mérges, csalódott és megbántott voltam"
Fontos lenne, hogy veszekedéskor se bántsák meg egymást, hiszen utána a sebek megmaradnak.
Ehhez egy kis segítség:
10 tanács vitatkozó pároknak
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
27. Válasz  "dilemma" jeligére (2010.03.06.)
Kérdés:
Üdvözlöm!
18 éves fiú vagyok, 2 éve élek párkapcsolatban. Körülbelül 1-1,5 évig minden rendben működött, de idővel elkezdtem érezni, hogy már nem vagyok szerelmes. Kicsit megilyedtem, de rájöttem, hogy ez természetes. Aztán szép lassan odáig jutottam, hogy a barátnőmmel eltöltött idő már közel sem olyan tartalmas, eseménydús, élvezetes, mint régen. Persze sokat nevetünk, de valami akkor is hiányzik. Már nem érzem vele olyan jól magam. Sokszor vágyom inkább a magányra, vagy arra, hogy egyedülálló legyek. A kapcsolatban egyébként soha nem történt megcsalás egyikünk részéről sem, teljesen megértjük egymást, nem szoktunk veszekedni, csak néha apró dolgok miatt, de hamar "elszáll a puskapor". A másik dolog, ami zavar (vagy inkább félek tőle), hogy a barátnőm nagyon komolyan gondolja a kapcsolatot. A feleségem szeretne lenni (bár állítása szerint már ő sem szerelmes belém, viszont nagyon szeret), én viszont vágyom arra, hogy legyen még pár barátnőm, hogy szabad legyek teljesen, azt csinálhassak amit akarok (nem tart szoros láncon, arra gondolok a szabadság alatt, hogy egydülálló). Ezek lennének azok a dolgok, amik a szakítás mellett érvelnek. Ami viszont a szakítás ellen szól, az az, hogy a barátnőm elég zárkózott, nincsenek barátnői, nehezen bízik meg az emberekben, tehát nem igazán látok arra esélyt, hogy az esetleges szakítás után akár egy barátnőjével megbeszélje a dolgokat, hanem inkább magában tartaná. Másrészt pedig, ezzel a lánnyal megfogtam az Isten lábát, mert mindenről el tudunk beszélgetni, meghallgat, ha kell segít, soha nem csalódtam benne ilyen téren. Tehát nem tudom, hogy tudnék-e még egyszer találni egy ilyen lányt mint ő, ha szétmennénk.
A kapcsolat régen sok örömet nyújtott, de mint már mondtam, sokszor szó szerint unom a találkozásokat, de mégis tudom, hogy egy nagyon jó társat találtam, és így elég nehéz. A boldogságomat és a fiatalságomat nem áldozhatom fel az ő érdekében - ez szerintem érthető - de nem tudom, később megbánnám-e a szakítást.
Kérem, adjon tanácsot, hogy Ön szerint mi lenne a leghelyesebb döntés.
Köszönöm.
Üdvözlöm!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Ha úgy érzi, hogy feláldozná a boldogságát, ha vele maradna, akkor semmiképpen ne tegye. A szerelem elmúlása bizonyos értelemben érthető, bizonyos értelemben viszont nagyon korai. Az a nagy szenvedély, ami egy kapcsolat elején jellemző, valóban elmúlik. Viszont a szerelem érzése, úgy gondolom, tarthat sokkal tovább is, mint két év. Egy jó kapcsolatban bár csendesebb lesz az egymás iránt érzett vágy, de azért  sokkal több, mint szeretet.
Hogy a lánnyal mi lesz később, az nem Önnek érv  a szakítás ellen, inkább neki. Bár kegyetlennek tűnhet, de Önnek elsősorban a saját érdekét kell képviselnie. Az iránta érzett együttérzés nagyon kevés arra, hogy a kapcsolatnak oka legyen. A házasság, a közös anyagi és lelki feladatok, a gyermekvállalás, mind nehezebb helyzetet teremtenek, amiben csak akkor tud a kapcsolat megmaradni, ha  erős. Ehhez az együttérzés nagyon kevés alap.
Úgy érzem a kérdés az, hogy vajon meg kell-e alkudnom vagy találok jobbat is?
Ha a biztonság fontosabb, akkor vele marad, viszont , ha úgy érzi, nem tudja "beérni " vele, akkor jobb a szakítás.
Ha a szakítás mellett dönt, nem mindegy hogyan, hiszen a felsorolt jó dolgokat talán később még barátság formájában megadhatják egymásnak, de ehhez a szakításnak szépen kell történnie. A döntésben segíthet a következő írásom:
10 jele, hogy jól választottál
Ha a szakítás mellett dönt:
10 tanács a jó szakításhoz
Ha pedig együtt maradnak a szenvedély újraélesztéséhez:
10 tanács a varázs megőrzéséhez
Üdvözlettel:
Palágyi Kata
26. Válasz  "bizonytalanság" jeligére (2010.02.26.)
Kérdés:
Tisztelt Liliomtündér!
Én 31 éves nő vagyok, 1 éve élek boldog párkapcsolatban. A párom 35 éves. Mindketten sok csalódás, és hosszabb egyedüllét után találtunk egymásra.Nagyon örültünk egymásnak, és mivel már benne vagyunk a korban hamar el kezdtük tervezgetni a közös jövőnket.Ő hozta szóba először az összeköltözés, esküvő és gyermekkérdést is,aminek nagyon örültem.Hiszen minden vágyam ez volt, hogy egy férfival, akivel igazán szeretjük egymást, családot alapítsunk. A baj ott kezdődött, amikor a párom szülei, akik eléggé idősek, az összeköltözési terveinkre nem jól reagáltak.Azt mondták,hogy "vad házasságban" nem élhetünk. Én egyedül élek,míg a párom a szüleivel.
1 hónapja megkérte a kezem, de az esküvőnket különböző lelki ráhatásokkal megpróbálják megakadályozni.Rosszul esik nekem, hogy miért csinálják ezt, hiszen én úgy érzem semmivel nem bántottam meg őket. A szememben kedvesek, csak éppen a kapcsolatunkat támadják.Az a baj, hogy a páromat is elbizonytalanítják. Igaz, ő mondja, hogy szeret és komolyan gondolta a lánykérést, de a hezitálást érzem rajta. És mondja is, hogy a szülei betegesek, számítanak a segítségére, ezért nehéz elhagynia a családi fészket,stb. Én persze próbáltam megnyugtatni, hogy együtt segítjük majd a szüleit, de ez sem "használt".Próbáltam vele beszélgetni, biztatni, de sajnos, csak vitába fulladt a beszélgetés, Ez rossz érzés, hiszen korábban még csak nem is veszekedtünk. A minap a párom egyik rokona elmondta, hogy a párom előző párkapcsolatai mind azért mentek tönkre, mert az anyós-jelöltem nem engedi el a fiát. Félek, hogy mi lesz velünk.Nem tudom mit tehetnék. Kérem, szíves válaszát.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Nagyon nehéz helyzetben van, hiszen ha a párja 35 évesen a szüleivel lakik és korábbi kapcsolatai és tönkre mentek emiatt, akkor valóban veszélyben van az Önök kapcsolata is. Attól nehéz igazána helyzet, hogy a probléma valójában nem az Ön problémája, hanem a párjáé, hiszen nem Önnek kell őt leválasztania a szüleiről, hanem neki kell felmérnie , hogy ebben a korban ideje van már, hogy felnőtt életet éljen és a szüleivel való kapcsolata más minőséget kapjon. Gondolom, hogy egyke a párja és ezért ő a szüleinek az egyetlen segítsége és öröme. Azonaban 35 évesen ez már nem azt jelenti, hogy otthon él és gyerekszerepben marad.
Próbáljon meg higgadt és racionális maradni, hiszen ők úgy tűnik, sokszor nem logikusan viselkednek.  Ha a vad házasság okozott problémát, akkor az esküvőnek örülniük kellene. Kérje meg a párját, hogy beszélgessen el velük (gondolom főként az édesanyja kifogásolja a dolgokat), tudja meg mi a konkrét gondjuk, hogyan tudnák a helyzetet könnyebben elfogadni.
Ön próbáljon a szüleivel barátságosan viselkedni, akkor is, ha ők nem azok. Valószínű, hogy ha elkezdené építeni az anyósjelölttel a kapcsolatot, ha a párja édesanyja megnyugodna, hogy nem elveszti a fiát, hanem nyer mellé egy lányt, akkor enyhülne a helyzet. Vagyis ne mondja, hogy együtt segítik majd a szüleit, hanem kezdje el ezt csinálni, tettekben megmutatni, hogy Önre is számíthatnak.
Fogja fel a helyzetet inkább úgy, hogy a párjának egy nagyon nehéz feladata, gondja most, hogy leváljon a szüleiről és Ön legyen mellette a segítő. Kérdezze meg hogyan segíthet! Gondoljon bele, milyen nehéz a párja helyzete, hiszen az általa legjobban szeretett személyek két irányba húzzák! Próbáljon meg a probléma részéből a megoldás részévé válni!
Sok siker kívánok!
Palágyi Kata

25. Válasz  "hogyan döntsek?" jeligére (2010.02.26.)
Kérdés:
Üdvözlöm!
29éves nő vagyok,párkapcsolatban élek 5éve egy férfival(ez az első komolyabb kapcsolatom),és igazándiból vele lennének gondjaim,illetve nemtudom eldönteni hogy vele van e gondok vagy én gondolkodok rosszul,a lényeg hogy sokszor elhanyagolva érzem magam,kifejezetten kevés sokszor amit kapok tőle(persze nem anyagi értelemben),hiába megyünk el közösen hamarabb észreveszi a többi nő magányosságát mint az enyémet,bambul,nézi az embereket és tulajdonnképpen mindent csinál csak nem velem foglalkozik,ha pedig szeretném megoldani a gondjainkat(ami sokszor csak az én gondom ezek szerint...)ideges lesz és úgymond leráz magáról,sokszor nemérzem nőnek magam mellette,agresszív és türelmetlen,az érdeklődési körünk is különböző mondhatni,és sokszor olyan hangnemet mer megengedni magának ami sért,mindenféle szempontból,persze szerinte én vagyok énközpontú,csak azért mert vágyom a romantikára,és a szenvedélyre.Régen munkamániás is volt,sokat veszekedtünk,hogy legalább vasárnap ne menjen dolgozni,lehet hogy én nem kötöm őt le,de akkor miért vagyunk együtt??
A probléma hogy már őt is úgy ismertem meg,hogy tudatosan kerestem a hozzámillőt és így elbizonytalanodok,létezik e egyáltalán hozzám való,vele is így indult,aztán tessék...
Mit tanácsol,próbáljak másfelé próbálkozni vagy csak én vagyok "maximalista"?
Válasz:
Kedves Kérdező!
Nehéz úgy tanácsod adni, ha érveket csak az egyik oldal mellett sorakoztat fel. Ha végig olvassa levelét, akkor láthatja, egy mondat sincs, amely arról szólna, hogy miért kellene vele maradnia. Ha csak a rossz oldalát látja a dolgoknak, akkor elég egyértelmű a döntés!  Az Ön által említett problémák gyakoriak a párkapcsolatokban, de amennyiben ezek megoldására nem törekszik mindkét fél az mindenképpen a kapcsolat elromlásával végződik. Nem gondolom, hogy maximalizmus lenne, ha nem tűri el a durva hangnemet  vagy az elhanyagolást. Azonban ez nem azt jelenti, hogy csak a szakítás lehet megoldás. Azt javaslom, próbálja felmérni mennyire hajlandó ezekkel a problémákkal foglalkozni a párja, közösen dolgozni rajtuk, beszélni róla, kompromisszumokat kötni. Ha erre hajlandó, talán változhat a helyzet. Ha nem, akkor pedig könnyebb a döntés...
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
24. Válasz  "Avatar" jeligére (2010.02.13.)
Kérdés:
Üdvözlöm!
32 éves vagyok, és általában csinosnak gondolnak az emberek.
De egyszerűen nem találok olyan férfit aki igazán velem szeretne lenni (nem nős, és nem az anyja...)
(pedig nem félek a kapcsolat felelőségétől)
És ha mégis találkozom valakivel, még nekem kell örülnöm, hogy Ő velem van, hiszen már ketyeg a biológiai órám.
Pedig én ezt sosem mondom, és nem is gondolok rá.
Ha idősebb akkor túl gyorsan akkar mindent, ha fiatalabb tele van a nadrágja,
hogy én akkarok gyorsan mindent, a velem egykorúak pedig a jóval fiatalabbakat keresik.
Mindenki azt mondja, hogy rossz helyen keressem, de azt senki nem tudja, hogy hol kéne keresnem.
Sokszor van elegem az egészből, és évekre is begubozóm magam, nem értem az egészet, de biztos én tehettek róla.
Rosszul választottam párszor, és nagy fájdalmat okoztak férfiak az életemben,
amin persze idővel túl tettem magam, és tovább léptem. Az egyik miatt a lakásom felét veszítettem el, a másik miatt az állásom.
Na és persze mindenki csak annyit mond feletzsd el a múltat, azért teljesen nem tudom elfelejteni.
Sok barátom van akik nagyon szeretnek, könnyen barátkozom, és jobban vagyok a családommal.
A párkeresés mégsem sikerül, pedig újra újra nevelem magam arra, hogy bízzak magamban.
Közben olvasgattom az emberek problémáit kapcsolatban, hogy mennyire nem tudják megbeszélni a gondjaikat,
és mennyire nem kitartóak egymás felé.
Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Úgy látom, hogy ön is elég kritikusan viszonyul a férfiak felé. Nehéz úgy keresni, ha nem hiszek abban, hogy megtalálhatom, akit keresek.
Úgy gondolom, először Önmagában kellene elrendeznia a párkereséshez való viszonyulását, hiszen tele van rossz emlékekkel, fenntartásokkal és bizalmatlansággal.
A múltat nem elfelejteni, hanem feldolgozni kell. Ha a múltbeli sérülések nem feldolgozottak, akkor képesek a jelent folyamatosan mérgezni.
Valószínűleg a csalódások egy része az Ön életében olyan lelki sebeket okozott, amik a mai napik fájnak, félelmeket okoznak és nehezítik az esélyét, hogy megtalálja a boldogságot.
Ha így van, akkor javaslom, keressen fel pszichológust, aki segíteni tud abban, hogy a múltbeli csalódások és veszteségek a helyükre kerüljenek és ne akadályok legyenek a jelenben!
Nem az számít, hogy az "emberek" mennyire kitartóak vagy mennyire beszélik meg a dolgokat általában, hanem az, hogy hinni tudja, hogy Ön talál valakit, akivel erről egyformán gondolkodnak és sok munkával, egy boldog párkapcsolatban élhetnek!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
23. Válasz  "Önértékelési probléma" jeligére (2010.02.13.)
Kérdés:
Üdvözlöm!
X.Y.vagyok 18 éves.Olyan problémám van,hogy sokan beszológatnak nekem a kinézetemmel kapcsolatban tudom,hogy csak irigykednek hisz sokan vannak akik szépnek tartanak.Illetve 2 és fél éves harmonikus boldog kapcsolatom van.Modell alkat vagyok és állítólag szép.Azonban sokaknak ez nem tetszik.Az a helyzet, hogy mostmár hetente minimum 1 beszólást kapok olyan emberektől akik, hát.... nézhetnének tükörbe.Én tudom, hogy jobb vagyok náluk vagy csak mondom de nem hiszem el sőt ha valaki azt mondja, hogy szép vagyok azt sem hiszem el csak azt modnom kösz. Napokba telik amire megemésztem a történteket,hogy megint beszóltak.Nagyon legyengített az, hogy 9 éves koromban elvesztettem az apukámat aztán 2 évre a papámat és rá 2 évre a mamámat ők voltak a legfontosabb emberek számomra amióta ezek a tragédiák megtörténtek az életemben azóta egyszerűen legyengültem lelkileg hamar elsírom magam apróságokon.És bánt, ha valaki beszól, pedig tudom, hogy naponta sokaknak beszólnak de én azt szeretném, ha nem lenne így.Amikor beszólnak akkor általában úgy csinálok mintha nem érdekelne de kidühöngöm magam a barátaimnak de ez sem segít mert egész nap csak azok a szavak járnak a fejembe és újra és újra a fejembe zúgnak a szavak és beugrik a kép.Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy hogyan ne foglalkozzak ezekkel a beszólásokkal illetve hogyan kezeljem őket?Nagyon sok stressz van bennem és feszültség nap mint nap ez miatt elég sokat fáj a szívem és rosszul vagyok.Voltam pszihológusnál is az segített valamennyire.De valahogy most újból szükségem van a segítségre.De sajna már nem rendel a suliba.
Várom válaszát.
Köszönöm!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Jó ötletnek tartom, hogy pszichológushoz forduljon, különösen azért, mert már segített korábban. Ha az iskolában nincs is, a körzetes Nevelési Tanácsadóban vagy Családsegítő Szolgálatnál valószínűleg van lehetőség pszichológushoz fordulni.
Ahhoz, hogy valakiről leperegjenek a mindennapi beszólások, az kell, hogy az illető magabiztos legyen, stabil legyen az önértékelése. Vagyis tudja azt, hogy azok, akik neki igazán fontosak (család, barátok, partner) értékelik őt és saját maga is értékeli magát.
Természetesen az önbizalom fejleszthető és amennyiben ebben segítséget kér az önértékelésén is tud dolgozni a pszichológus segítségével.
A stressz levezetésének pedig, jó módszerei a rendszeres sport vagy a kreatív hobbik. Ha testi tünetekben is megnyilvánul a stressz, érdemes a háziorvosnál kivizsgálást kérni!
Üdvözlettel:
Palágyi Kata
23. Válasz  "mit tegyek most???" jeligére (2010.02.13.)
Kérdés:
Szia Liliomtündér:)
Én ... vagyok 23 éves lány. Sokáig modellkedtem (tehát nem volt bajom a külsőmmel) Viszont nem rég egy hormonális betegség miatt híztam 18kg.ot:( !!!! Zárkózottabbá váltam tönkre ment a párkapcsolatom. megismertem valakit egy társkereső oldalon. Nagyon sokat beszélünk és nagyon egy hullámhosszon vagyunk, viszont én a vékony képeimet küldtem neki el:( Most viszont már találkozni kéne és kiderülne az igazság. Valószínű haragudna először de szerintem meg tudnánk beszélni. Közel kerültünk egymáshoz nagyon. Ráadásul a távolság is nagy én pécsi vagyok Ő pesti. És ha látnám rajta hogy elfogad és nem tettszem neki igazán én sem tudnám kezelni, nem voltam még ilyen helyzetben soha.
Mit tegyek, fejezzem itt be valami mondva csinált dologgal vagy csináljam végig. Nem szeretnék szenvedni és neki sem fájdalmat okozni...
Várom válaszod
Válasz:
Kedves Kérdező!
Javaslom mondja el még a találkozás előtt az igazat és, ha a fiú kéri, akkor küldjön neki olyan képet, amin úgy néz ki, ahogyan a valóságban.
Ha a 18 kg-on múlik az, hogy tetszik-e neki, akkor az sokkal könnyebb, ha még találkozás előtt kiderül.
Ha azonban nem ez a döntő, akkor a fiú biztosan becsapva érezné magát a találkozáskor (jogosan) és talán már nem számítana, hogy 18kg-al nehezebben  is tetszenbe neki, mert ha egy kapcsolat úgy kezdődik, hogy becsapja egyik a másikat, akkor a bizalom alapját nehéz lenne lerakni.
Amikor párt keresünk természetes, hogy csalódások érnek minket és csalódunk, de ebből a szempontból a súly csak egy tényező.
Azt javaslom legyen őszinte, mert e nélkül a kapcsolatnak nem sok esélye van!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
22. Válasz  "örlődöm" jeligére (2010.02.13.)
Kérdés:
Kedves Kata!
Döntést nekem kell hozni, de szeretném a tanácsát kérni!
30 éves vagyok, 15 éves a kapcsolatom a férjemmel, akivel 4 és fél éve vagyunk házasok! Első nagy szerelmem Ő, akivel terveztem az életem!
Fél éve egy komoly kapcsolatba kerültem, villámcsapás szerűen ért ez a szerelem, akivel szintén el tudom képzelni az életem, kicsit másképp, mint a férjemmel! És nem az elfogultság vagy a lila köd beszél belőlem, hanem a józan ész is jelen van! Mást élek meg vele! Itt kavarognak az érzelmek, a szeretet, szerelem, gyűlölet, volt már minden porondon! Eddig egy boldog, kiegyensúlyozott, nyugodt életem volt, amit felváltott ez az érzelmi vihar! Mikor rádöbbentem, hogy kell nekem ez az új kapcsolat, azonnal elmondtam a férjemnek, mert nem tudtam volna kettős életet élni, az iránta érzett szeretet, tisztelet ezt nem engedte meg!
Fél éve csak próbálom magam meggyőzni, hogy melyik kapcsolatot szeretném! Mindkettőben jól éreztem és érzem magam, de másképp! Vívódom, mert fájdalmat okoztam a férjemnek, ugyanakkor boldog is vagyok az új kapcsolatban! Viszont a múltat sem tudom lezárni, valami mégis visszahúz!
Szeretném kérni a véleményét, nagyon nehéz utat járok, még ha egy kívűlállónak ez nem is tűnik annak!
Üdvözlettel!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Az ilyen helyzetek, döntések legnagyobb nehézsége, hogy míg abból a férfiból, akivel együtt vagyunk, egy egészet látunk (vagy legalábbis sokat) a másik kapcsolatból nagyon keveset.
Az új kapcsolatot még nem annyira érintik meg a hétköznapok és így a "verseny" nem igazán sportszerű.
Leírásából úgy látom sokkal inkább szenvedélyről, mint szeretetről szól az új kapcsolat, hiszen a gyűlöletet is említi, aminek a szeretet mellett nincs helye.
Lehetséges, hogy ez az új szerelem inkább arról szól, hogy nagyon korán találták meg egymás a férjével és mivel más sosem volt az életben így hiányérzete maradt a kalandok területén.
" Eddig egy boldog, kiegyensúlyozott, nyugodt életem volt, amit felváltott ez az érzelmi vihar!"
Ez nem tűnik jó üzletnek. Ki adja oda a boldogságot másért, mint nagyobb boldogságért!
Azt javaslom, gondolja végig, hol volt a hiba a férjével való kapcsolatába, hiszen, ha ott minden rendben lett volna, akkor nem szeret bele másba. Vajon ez a hiba kijavítható?
Gondolja végig, hogy melyik férfi az, aki mellett Ön jobban Önmaga lehet, az, aki valóban lenni szeretne.
Ehhez egy kis segítséget jelenthet a 10 jele, hogy jól választottál című írásom.
Sok sikert kívánok a döntéshez!
Palágyi Kata
21. Válasz  "normális?" jeligére (2010.02.13.)
Kérdés:
Tisztelt Liliomtündér!
Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy a párommal, több, mint 2 éve együtt vagyunk. Adódott sok konfliktus a kapcsolatunkban, de túl jutottunk rajta. Nem tudom pontosan meghatározni, hogy miből fakadtak, de tény,h nagyon különbözőek vagyunk, pl. egy veszekedésnél ő pont az,h el akar taszítani a szülei rossz házassága miatt, míg én okulva az előző kapcsolatom hibájából, nem akarom elveszíteni őt. Ő egy elég furcsa személy számomra, minden ellentétes amit én elképzeltem vagy megszoktam, ugyanakkor bátran kijelentem, h szeretem őt úgy , ahogy van. 2 év úgy látom nem volt elég,h összerázódjunk, neki is még nehéz nekem megfelelni, és nekem is. Tény, h mindig én találok problémát a kapcsolatunkba az ő viselkedésében, de ha szakítás szóba kerül ő se nagyon tiltakozik, mert úgy gondolja, h ez így nem működik. Ő egy olyan típus, h meg kell, hagynom neki az intim szféráját, míg nekem ilyenre nincs szükségem, nem tud törődni másokkal magán kívül, míg én gondoskodó vagyok, nehezen alkalmazkodik főleg az új helyzetekhez, és ha vmi gond van, akkor menekül, míg én mindig meg szeretném oldani. Úgy érzem, h szeret, azt nem tudom,h tiszta szívéből, de szeret. Ugyan akkor ugye nem úgy, ahogy én azt szeretném.
Az lenne a kérdésem, h 2 év után is normális ez, h így állunk egymáshoz és még mindig nem könnyű a kapcsolat, de viszont ott van, h szeretjük egymást?
v tényleg békén kéne hagynunk egymást? mert általában én keresem őt veszekedés szakítás után, mert nem tudom kivárni, amíg ő keres, ő egy kicsit lassabb ember, minden dupla idő nála, míg megfogalmazódik. bevallom egy kicsit már szégyellem,h szakítunk és én hívom, de ő eleinte nem vevő rá, utána meg úgy viselkedik velem, mintha nem is szakítottunk volna, ölel csókol. nagyon leadtam a büszkeségem érte, amit nem bánok, ha ezzel nem ártok a kapcsolatunknak. Lehet ezzel ártani?
Lehet ilyen a szerelem? v tényleg nem illünk össze?
Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Hogy össze illenek-e? Erre a kérdésre Önmaga válaszolt, amikor hosszan taglalta levelében, hogy mennyi mindenben nem illenek össze.
Hogy mi a normális, arra nem is nagyon lehet válaszolni és nem is lényeges.
Nem mások mércéje a fontos, hanem az, hogy Ön boldog tud-e lenni ebben a kapcsolatban.
Attól, hogy nagyon különböznek egymástól, természetesen még lehetnének együtt boldogok, de ehhez az kell, hogy mindketten igyekezzenek egymáshoz alkalmazkodni, együttműködni a közös élet kialakításában.
A két év Ön szerint, még nem volt elég összerázódni. Úgy gondolom a kapcsolat eleje szokott  könnyebb lenni, így ha már az elején nehéz és gondok, szakítások vannak, akkor nem valószínű, hogy idővel ez változna.
Ráadásul nem az időtől, hanem az erőfeszítéstől változnak meg a dolgok, a belefektetett munkától.
Lehet-e a büszkeség eldobásával ártani? Igen, lehet. Hiszen ha valaki bánt minket és mi ennek ellenére úgy reagálunk, ahogyan az neki kedvező, akkor olyan, mintha jutalmaznánk, amiért bántott. Ilyenkor megerősítjük azt a viselkedést, amit nem akarunk. Ebben a témában javaslom olvassa el a
10 mód, ahogy a nők lábtörlőt csinálhatnak magukból című írást.
A szerelem sokféle lehet, de azt gondolom, hogy amikor valaki igazán szeret valakit, az mindenképpen építő és nem romboló. Ha egy kapcsolatban több fájdalmat okozunk egymásnak, mint amennyire építjük egymást, ideje elgondolkodnunk!
Üdvözlettel:
Palágyi Kata
20. Válasz  "pánikroham?" jeligére (2010.02.13.)
Kérdés:
Tisztelt Pszichológus!
Nagyon tanácstalan vagyok, hogy pánikbeteg vagyok vagy csak a szorongásom miatt alakul ki kisebb roham.
November elején volt egy rosszullétem (színházban), ami nehéz légzéssel, szegycsont körüli fájdalommal, zsibbadással halálfélelemmel járt. Nagyon megijedtem, ezért azonnal elmentem a sürgősségi ügyeletre, ahol csináltak egy EKG-t, vérnyomásmérést , ahol minden rendben volt. Kérdezgettek korábbi betegségeimről, de mivel ilyen nem volt így a kezembe nyomtak 2 szem XanaX-ot, hogyha még este lesz valami baj, akkor vegyem be. Mivel én korábban még soha nem hallottam erről a gyógyszerről így nem vettem be (nem is akartam volna). Hazafelé tartva elkönyveltem magamba, hogy nagyon kevés folyadékot ittam és lehet, hogy attól voltam rosszul (ugyanis várakozás közben nagyon szomjas lettem és megittam majdnem 1 liter vizet).
Másnap és harmadnap is fájt a szegycsontomnál, nehezen vettem a levegőt, így hétfőn elmentem a háziorvosomhoz, aki azt mondta, hogy valószínűleg légcsőhurut, ami kihat a tüdőmre. Antibiotikumot szedtem és aztán rendbejöttem. ( Igazából a mai napig nem igazán értem, hogy mitől lettem annyira rosszul). Bő 2 hónap után kezdett újra foglalkoztatni a régmúlt eset. Elég sokszor eszembe jutott, főleg akkor ha moziba mentem (szerintem a hasonló helyszín miatt), de rosszullét egyáltalán nem volt, egészen e hét keddig. A metrón utazva olvasgattam, elég sokan voltak körülöttem, amikor hirtelen úgy éreztem, hogy nekem azonnal le kell szállnom, mert rosszul leszek, ugyanúgy nehéz légzés, félelemérzet, verejtékezés, remegés jelentkezett. A következő megállónál leszálltam leültem egy székre és megvártam a következő mertót. A végén szálltam fel, hogy ne legyenek sokan és kisebb szorongásérzés és remegés mellett, de kibírtam a maradék 3 megállót. Majd szinte rohantam haza! Nem mertem sehova menni aznap délután. Másnap ugyanúgy munka majd rávettem magam, hogy elmenjek délután aerobicra, ami egészen kicserélt. Féltem, hogy ott is lesz valami baj, de annyira lefoglalt az edzés, hogy egyáltalán nem gondoltam a történtekre. Lehet, hogy sikerült levezetnem a bennem lévő stresszt és szorongást????
Azóta az elmúlt 3-4 napban csekély mértékig felzaklatott a metrón utazás,de rosszullét nem volt. Egy kicsit fáj a mellkasom és most azt fontolgatom, hogy elmegyek a háziorvoshoz, hogy nincs e szervi bajom (pl.: kiújult a légcsőhurutom a nagy hideg miatt).
Maga a fentiek alapján mit tudna tanácsolni? Menjek el pszichológushoz, hogy kibeszéljem magamból a rohamból ért stresszt vagy próbáljam sprottal és gyógyfüvekkel, teákkal kezelni a napi stresszt???
Üdvözlettel:
egy 21 éves végzős egyetemista
Válasz:
Kedves Kérdező!
Azt gondolom, hogy semmiképpen sem árthat, ha egy pszichológussal beszél a történtekről. A stressz csökkentése szintén jó ötlet és fontos, hogy mielőtt lelki okot feltételezünk, megtörténjen egy alapos kivizsgálás.
Nem az a fontos, hogy pánikrohamnak vagy szorongásnak nevezzük-e , ami történik Önnel, hanem az, hogy igyekszik - úgy gondolom eddig sikeresen - kontrollálni és ebben egy pszichológus valóban sokat segíthet. Nem csak azzal, hogy meghallgatja, hanem megtaníthatja önnyugtató és stressz levezető technikákra, a szorongásos helyzet kezelésére, kontrollálására.
Javaslom, hogy olyan pszichológust válasszon, aki szorongásos problémákkal (is) foglalkozik!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
19. Válasz  "bizalmatlanság" jeligére (2010.02.13.)
Kérdés:
Kedves Hölgyem!
Fontos kérdésem van: 3 évi pápkapcsolat után párommal most szakítófélben vagyunk. Állandó veszekedések, nézeteltérések, melyek a jelenlegi helyzeteinkből (is) fakadnak.
Az utóbbi időben gyakran veszekedtünk egymással, talán lehet, hogy a köztünk lévő 13 év az oka?
Ő idősebb nálam ennyivel.. Ő nagyon bizalmatlan velem, Ön szerint miért van ez?
Nem igen adtam rá okot, a múltkor igaz, találkoztam egy másik férfival, de az ő szeme láttára küldtem el a pasit (kifigyelt minket, később megtudtam), úgyhogy valójában nem történt köztünk semmi. Ön szerint mi lehet az oka az állandó bizalmatlanságának? Régebben is gyakran féltékenykedett rám, pedig igazi okot nem adtam neki. Lehet hogy azért van ez, mert őbenne sem lehet megbízni? Vagy esetleg azért, mert megcsal(t) és ezzel próbálja kompenzálni? Kérem segítsen! Ön szerint folytatható még ez a viszony?
Válaszát megköszönve maradok tisztelettel:
Válasz:
Kedves Kérdező!
Nagyon keveset árult el a kapcsolatról, de amit leírt, abban csak negatívumok voltak. A bizalmatlanság hátterében rengeteg dolog lehet. Valóban lehet az oka az is, hogy , ha valaki hűtlen, gyakran a másikban sem bízik, ezen kívül az említett titkos találkozó szintén ok lehet. De ezen kívül még számos ok lehet arra, hogy egy kapcsolatban a bizalmatlanság kialakult.
Nem igazán értem, ha veszekednek, féltékeny, nem bízik Önben és Ön sem tud benne bízni, akkor miért is folytatná a viszonyt?
Üdvözlettel:
Palágyi Kata
18. Válasz  "hihetek neki?tényleg szeret?" jeligére (2010.02.06.)
Kérdés:
Tisztelt Doktorúr/ Doktornő!
3 hónnap ezelőtt ismét kibékültem a volt barátommal. Valahogy mindig egymás mellett kötünk ki. Ez a negyedik alkalom, hogy kibékülünk. Most minden nagyon jó vele és nagyon de nagyon szeretem, csak még is felmerül bennem a kérdés, hogy vajon tényleg szeret-e, mert azért még is csak ez a negyedik alkalom. Nagyon messze lakik tőlem, ő Fehérgyarmaton lakik én viszont Pesten. Nagyon ritkán tudunk találkozni csak akkor, amikor itt van fent Pesten. Mivel messze lakik, ezért régen elég sokszor félre nézett és megcsalt. Emiatt szakítottunk "párszor". Most azt mondja, hogy benőtt a feje lágya és, hogy engem szeret. Megkértem a nagybátyját, hogy beszéljen vele és szedje ki belőle, hogy mit érez vagy csak megint szórakozik velem. Azt mondta neki, hogy tényleg szeret és, hogy elszeretne majd venni feleségül és tőlem szeretne majd gyerekeket .Én ehhez még nagyon fiatal vagyok és valahogy még se bízom még benne annyira, hogy elhigyjem neki, hogy tényleg megváltozott. A nagybátyja mondta neki, hogy csajozzon, mert kíváncsi volt mit csinál, de ő azt mondta neki, hogy nem érdekli őt senki más csak én. Amikor velem van, akkor annyira jó minden és, amikor elmegy akkor mindig félek, hogy megint félre lép. A volt barátnője is bekavart köztünk pár hete, mert azt mondta, hogy amiútán mi összejöttünk ő együtt volt egy másik lánnyal. Nem tudom kinek higyjek, tudom, hogy a barátomnak kéne, de valahogy nem tudok benne megbízni a sok megcsalás miatt. Lehet, hogy csak a volt barátnője találta ki az egészet, hogy összevesszünk, de még is tartok tőle ,hogy igaz, de a huga, nagybátyja és természetesen ő azt mondja, hogy nem volt senkivel és, hogy csak engem szeret. Majdnem mindennap beszélünk és mindig mondja,, hogy szeret ,de nagyon félek, hogy megint megcsal vagy már megcsalt. Hihetek neki? Tényleg szeret? Kérlek segíts! Előre is mindent nagyon szépen köszönök!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Ha valakit többször is megcsaltak nagyon nehéz megbíznia a másikban, hiszen a tapasztalat ilyenkor a bizalom ellen van.
Szerintem érdemes lenne leülni és tisztázni, hogy a korábbi megcsalásoknak, szakításoknak mi volt az oka.
Ha tudjuk, hogy a rossz dolgok miért történtek meg egy kapcsolatban, akkor az okán tudunk változtatni és nem kell félnünk, hogy újra megtörténik.
Nem jó ötlet "kémeket" küldeni a partnerünkre, a bizalmatlanság csak tovább ronmtja a helyzetet.
Üljön le a szerelmével és nyugodtan, veszekedés nélkül beszélgessenek arról, hogy melyiküknek mit kell változtatni azért, hogy ne csalja meg Önt.
Ha ezt megteszik, akkor van esély, hogy a bizalom újraépüljön Önben!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
17. Válasz  "keigpr" jeligére (2010.02.06.)
Kérdés:
Tisztelt Doktornő!
Kérem nézze el nekem, hogy ismeretlenül zavarom levelemmel. Sajnos olyan kérdésben szeretnék tanácsot kérni, amiben nem vagyunk biztosak, hogy megfelelően tudjuk kezelni.
Sajnos el fogunk válni. Mindketten megbeszéltük a dolgot és egymás között lezártuk a kapcsolatunkat. A párom egy másik férfiba szerelmes, és hozzá fog költözni a gyerekekkel.(két fiú 7 és 10 évesek) Nekik nincs tudomásuk semmiről, de természetesen mindent el fogunk mondani nekik. A családi életünk teljes harmóniában telt, nem láttak minket veszekedni, hisz nem is volt nagyon ilyen. Negatív élményektől teljesen mentes volt a kapcsolatunk. Egyikünk sem ivott, vagy bármilyen rendszeres negatív élményük nem volt velünk. Rengeteget foglakoztunk velük és ez meg is látszik rajtuk.
Éppen ez a baj. Nem érezhetik, és szerintük nem is fogják érteni, hogy miért kell nekik elmenni. Gyakorlati kérdéseink lennének.
Lassan megvan a pontos időpont, hogy mikor tudnának költözni a leendő nevelő apjukhoz(kb: két hét).
· mennyi idővel előtte kellene nekik beszélnünk róla? Előtte egy héttel és töltsünk el egy két napot együtt, vagy reggel mondjuk el nekik és azonnal érdemes vinni is őket?
· párom azt mondja, hogy ha a gyerekek nem akarnak vele menni, akkor majd később mennek vele, ha már látják, hogy biztos környezetbe érkeznek (a leendő „apuka” rendes ember (szerintem ez nem lenne jó megoldás).
· egyszerre kellene velük közölnünk, vagy külön –külön (nagyobbik gyermek érzékeny. 4. osztályos, de sírt első nap az iskolában)
· természetesen nem ismerik a leendő „apát” és a házat sem, de városon belül van. Érdemesebb előbb kis ismerkedést folytatni? Arra gondolok, hogy jobb lenne e ha a párom (volt párom), elvinné őket csak úgy látogatóba, hogy ha beszélünk nekik és költöznek, akkor ne egy ismeretlen emberhez és helyre keljen menniük.
Előre is köszönjük a válaszát!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Nagyon nehéz hasznos tanácsot adnom a helyzetben, mert sok olyan dolgot eldöntöttek már, ami mindenképpen rosszul hat  majd a gyerekekre.
Először is azt írja: "Nem érezhetik, és szerintük nem is fogják érteni, hogy miért kell nekik elmenni."
Őszintén szólva a levele alapján én sem értem, hogy miért. Ha a kapcsolatuk valóban olyan ideálisan és harmonikusan zajlott, mint, ahogyan leírja, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a felesége beleszeretett valaki másba?
Fontos, hogy a gyerekek érthető magyarázatot kapjanak arra, hogy mi történik és miért. Legfőképpen, hogy ők nem tehetnek semmiről és őket mindketten továbbra is ugyanúgy szeretik.
Ha jól értem a költözés időpontja talán már eljött (hiszen a válaszom a levél beérkezését több, mint 2 héttel követi), de ha esetleg még nem mondták el:
Gondolják végig Önöknek mennyi ideje volt megérteni a helyzetet, dönteni és megszokni ezt a döntést, gondolom nem két hét......
A gyerekeknek viszont maximum! ennyi időt adnak. Nem nagyon értem hogy merül fel, hogy elmondani és rögtön vinni. Ön jól érezte volna magát, ha a felesége összepakol és a küszöbön közli, hogy vége?  Valószínű, hogy egy világ omlott volna össze néhány perc alatt, a gyerekek biztosan ezt fogják érezni.
A párja nagyon jól látja, hogy a gyerekeknek rossz lenne, ha egy idegen házba egy idegen emberhez a tiltakozásuk ellenére kellene költözniük.
Furcsának találom, hogy Ön, akitől ez az ember "elszerette" a feleségét leendő "apukának" hívja, az Ön gyermekei "apukájának", pedig a gyerekek még nem is ismerik. Ez a férfi a felesége új párja lesz, jó, ha ezzel meg tud békélni, de a gyerekeinek mindig Ön marad az Apukája.
Mindenképpen egyszerre kellene velük közölni, hiszen az újabb terhet ró a gyerekre, hogy még titkolózni is kell a testvére előtt, még vele sem beszélhet őszintén.
Őszintén szólva nem "kis ismerkedésre" lenne szükség, hanem nagyon is hosszúra, ahhoz, hogy összeköltözenek a gyerekek valakivel.
A helyzet tehát akkor lenne ideális, ha Önök tisztáznák egymás közt, hogy mi történt, miért ment tönkre a kapcsolat és mit szeretnének tenni. Ezután mihamarabb elmondanák a gyerekeknek. Valójában hónapok kellenek, ahhoz, hogy a gyerekek hozzászokjanak a válás gondolatához. Csak ezután van esély arra, hogy az Anyuka új partnerével hajlandóak legyenek megismerkedni és néhány hónapra mindenképpen szükségük van, hogy elfogadják. Ekkor lehet megpróbálkozni az összeköltözéssel! Ez lenne a gyerekeknek a legjobb!
Viszont itt a felnőttek döntenek. Persze ez a gyors megoldás a felnőttek szempontjából is furcsa nekem. Az új partner szívesen fogad két idegen gyereket? Az anyuka rögtön együtt is akar lakni az új szerelemmel? Ön mennyire ismeri  a felesége új partnerét, hogy "összeköltözteti" a gyerekeivel?
Ezek már persze a felnőttek szempontjai, de mindenképpen túl gyorsnak érzem ezt a folyamatot és úgy gondolom ez még sok gubancot fog okozni mindenkinek.
Javaslom, próbáljanak minél több időt adni a gyerekeknek!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
16. Válasz "érzések" jeligére  (2010.02.06.)
Kérdés:
Tisztelt Doktornő!
8 hónapos kisfiammal vagyok otthon GYED-en. 3 és fél éves fiam oviba jár.
Mostanában nagyon furcsa érzéseim vannak, és nem tudom, mi lehet ez, mi lehet az oka. Depresszió? Vagy csak rossz közérzet és lelkiállapot?
Nagyon sokat gondolkoztam az utóbbi időben róla, és arra jutottam, hogy minden akkor kezdődött (szept. közepe), amikor a nagyfiam oviba kezdett járni. A kicsi májusban született, a 3 hónap alatt megszoktuk egymást, a helyzetet, napirendünk lett.
Féltem, hogy nehéz lesz az oviba beszokni, de nem volt annyira vészes. Igaz, hogy egy hónapig a reggeli sírdogálás megvolt, de délutánonként azt mondta, hogy jó volt az oviban (ebéd utánig van, nem alszik délután (ott és máshol sem).
Azt hiszem, én nehezebben szoktam meg (vagy meg sem szoktam), és nagyon megviselt az elválás. Tudom, hogy ott jó helyen van, szeret menni, csak nekem volt olyan furcsa itthon délelőttönként. Amerre néztem, mindenről ő jutott eszembe, és hiányzott nagyon. Hisz megtehettem volna, hogy marad, de jó naki a közösségben! Sokat sírtam, nagyon nehéz volt. Most megint előjött, hogy a téli szünet után még egy hétig beteg volt, itthon volt, és most megint kezdődött elölről.
Talán ez lehetett a későbbieknek is a gyökere.
Férjem 3 műszakban dolgozik, amit szintén nehezen viselek, főleg, ha délutános! Olyan hosszúak a napok, már szeptemberben felmerült bennem, mit csinálok a gyerekekkel a téli estéken? Anyós sokat van nálunk, nem is szeretek a gyerekekkel egyedül lenni. Rájuk nézek, és sírni tudnék. Túlzott szeretet, féltés, aggódás? Létezik ilyen?
30 éves lettem, szerintem ez is megviselt. Eddig soha nem érdekelt a korom, most valahogy az az érzés fogott el, hogy innentől csak lefele van. Holott dehogy, hisz még fiatal vagyok! És ott a 2 gyönyörű gyermekem!
Sokszor tudnék sírni, néha csak úgy elkap. Ki kellene bőgnöm magam, de a gyerekektől nem tudom. Elkezdenem könnyű, folytatni nehezebb. Muszáj tartani magam a gyerekek előtt.
Sokszor érzem mostanában, hogy haszontalan vagyok. Otthon a gyerekkel, és nem csinálok semmit. Pedig de igen! Foglalkozom a gyerekekkel, elvégzem a házimunkát (nem nagy kedvvel), de mégis, olyan egyformák a napok, egyik megy a másik után. Lehet,a tél is közrejátszik, az ember nyáron többfelé megy. (kicsi faluban lakom).
A halál is sokszor eszembe jut. Olyan könnyen meg lehet halni. Miért nincs az, hogy az ember 75 éves koráig nyugiban él, és nincs betegség, amitől félni kellene, nem kellene aggódni a gyerekekért? Persze ezek költői kérdések, de foglalkoztatnak.
Az élet tényleg ennyi? Dolgozunk minden nap, megy az idő, és egyszer csak vége?
KIKAPCSOLÓDÁS! ez kéne, na meg egy kiadós bőgés.
"Röviden" ennyi.
Menjek pszichológushoz? Vagy elmúlik ez az érzelemkavalkád?
Mi lehet ez? Esetleg depresszió? Vagy csak anya érzések? Vagy a kor teszi?
Válaszát köszönöm.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Megadta a választ saját magának, méghozzá nagy betűkkel: KIKAPCSOLÓDÁS!
Igen, erre van szüksége. Mióta a nagyobbik gyermek megszületett ÖN 24 órában és 7 napban dolgozik egy héten, mint Anya. A szíve mélyén biztosan tudja, hogy nem is lehetne hasznosabb, hiszen mi hasznosabb annál, mint tovább adni a szeretetünket, a tudásunkat.  De ebben a szerepben, mintha ÖN megszűnt volna.
Az előző kérdező teljesen más témában kérdezett, mégis érzek némi hasonlóságot. Míg ő a párkapcsolatát élte meg az egész életnek Önnek a gyerekei azok.
De az ember nem érzi jól magát egyetlen szerepbe bezárva, még, ha az csodálatos is. "Jóból is megárt a sok!" Mondják.
Attól, ha úgy érzi, hogy néha jó lenne egyedül lenni, akár a gyerekei nélkül nem rossz anya. Természetes dolog, hogy bár Ők a legfontosabbak, önnek is vannak vágyai.
Egy gyerek akkor lesz kiegyensúlyozott, ha az anyukája is az, így nekik is jobb, ha Ön boldog.
Keressen olyan programot magának, ami nem túl hosszú, de jól esne Önnek. Testmozgás vagy vásárlás egy barátnővel vagy séta egyedül, ahol sírdogálhat is, ha ahhoz van kedve!
Legyen újra NŐ is, a férjének már biztosan hiányoznak azok a régi pillanatok, amikor még ketten voltak.
Pár órára az Anyósa biztosan vállalja a gyerekeket. A gyerekes barátnőkkel is biztosan meg lehet beszélni, hogy viszonozza, ha pár órát vigyáznak a gyerekre.
Az óvodást pedig, fokozatosan el lehet kezdeni egész napra is otthagyni az oviban. Először egy-egy napra csak, az óvónő sok jó tanácsot tud adni, hiszen van tapasztalata ezen a területen. Ha megszokta a gyerek nagyon jól érezheti magát az oviban és sok olyan dolgot tanul  meg, amit csak közösségben lehet.
Ne felejtse el, Önnek is joga van saját időhöz!
Ha  úgy érzi, hogy segítséggel könnyebb lenne, akkor keressen magának bátran pszichológust! Ön az, aki érzi, hogy egyedül vagy segítséggel tudja könnyebben megoldani a problémáit.
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
15. Válasz  "Paralia2008" (2010.02.06.)
Kérdés:
Kedves Liliomtündér!
Böngészés közben akadtam erre a honlapra és nagyon megörültem neki!
41 éves vagyok és tele feszültséggel, félelmekkel.
Megpróbálom aránylag röviden leírni mi is az, amitől "szenvedek".
2006-ban váltam el és egy másik szakítást is átéltem. (Ez nagyon hosszú történet lenne.) Éveken keresztül tartott a szerelmi háromszög, aminek a vége természetesen az lett, hogy egyikük sem maradt meg. Sajnos mindhárman megsérültünk lelkileg az évek alatt. Én fél évig szedtem nyugtatót, szörnyű időszak volt, azt hittem megbolondulok, szó szerint! Aludni nem tudtam, a gondolataim le voltam szűkülve, a lakásomat is eladtam, mert nem tudtam elviselni, hogy minden "ott volt". Elköltöztem, ami persze nem volt megoldás, a gondokat nem tudtam a régi lakásban hagyni, velem jöttek. Felégettem magam mögött mindent, minden barátomnak hátat fordítottam, hiszen ők a múltam részei voltak, tudni sem akartam róluk! Olyan egyedül maradtam, mint az újjam! Szüleim, testvéreim nincsenek. Mindig szerettem egyedül lenni, de soha nem éreztem magam magányosnak. Most viszont igen. Annyira szenvedtem tőle, rettegtem, azt hittem ez már mindig így marad, így lesz, ennyi volt az "életem", már soha nem semmi és senki. Volt egy szomszédnő, akivel összebarátkoztam, rengetegek séltáltunk, órákon keresztül, beszélgettük, szóval Ő volt minden az életemben. Amikor 1 napig nem mentünk sétálni, már éreztem a feszültséget magamban. Eljártam futni, ami nagyon jó volt, "kifutottam"magamból a stresszt. Persze ideig óráig tartott.Így telt el 1 év. Volt időm gondolkodni. Talán ez az időszak sem volt véletlen - mint semmi az életben - arra volt talán jó, hogy "magamba szálljak", újra értékeljem a dolgaimat, hogy tényleg átgondoljak mindent, főleg az elmútl pár évet. Talán lelki fejlődés is volt ez az időszak
2008. szeptemberében elutaztam Görögországba. Sok éve szerettem volna eljutni, de valamiért csak most sikerült. Jött a gondolat, hogy megyek és kész! A parton rögtön bele botlottam egy ismerősbe! Szintén pécsi, mint én, ráadásul évek óta ismertük egymást Sokszor voltunk egy társaságban, de soha eszembe nem jutott úgy, mint férfi.
Ittr viszont elindult valami.
Azóta is együtt vagyunk és nagyon szeretem!
Amióta vele vagyok érzem úgy, hogy ismét a régi vagyok, hogy újra magam vagyok, újra a saját életlemet élem! Mintha megtaláltam volna, valamit, amit elvesztettem!
Ami gondot okoz és félek, hogy ezzel fogom tönkretenni a kapcsolatot, hogy nincs önbizalmam, féltékeny vagyok a múltra, a barátjára akivel sokat van együtt, attól félek, hogy elhagy, hogy nem tudok megfelelni ennek a kapcsolatnak. Az viszont tény, hogy én vagyok az, aki jobban szereti a másikat. Ő ráadásul olyan, aki nem tuidja kimutatni, kimondani az érzéseit. Beszélgetni sem szeret, mint általában a férfiak. Viszont érzem és persze tudom, hogy a kommunikáció nagyon naIgyon fontos!!! Ha nincs, könnyen elbreszélhetnek az emberek egymás mellett, nem működik az ember hajlamos a kombinálásra, az ember maga találja ki, hogy mi is van és persze el is hiszi azt!
Mostanában elég gyakran vannak "vitáink". Szerinte én eltúlzom, nem is érti a problémámat. Érzékeny vagyok az tény, szerinte túl gyakran sértődök meg, amit viszont és úgy látok, hogy megbánt, ha akaratlanul is és igen, a lelkem háborog és megbántottnak érzem magam, amit viszonbt nem tudok titkolni.
Nagyon igyekszek, hogy higgadt legyek, hogy ne kapjam föl a vizet, képes vagyok azt is megmagyarázni magamnak, hogy nincs igazam.
Józan ésszel persze tudom, hogy nem szabadn ennyire alárendelni magam, hogy pont az ellenkezőjét kellene tennem, mint amit teszek, akkor biztosan jobban ragaszkodna hozzám, de nehezen tudom leküzdeni az érzéseimet, a negatív gondolatokat!
Nemrég volt egy konkrét eset, ami kiverte a biztosítékot. A f.szobában voltam, amikor hallottam, hogy kikapcsolja a telefonját. Amnikor megkérdeztem, miért, letagadta, HAZUDOTT!! Aztán belátta, hogy nincs értelme, azt mondta, a barátja fogja hívni, akire allergiás vagyok és nem akarta, hogy kiakadjak.
De kiakadtam, hiszen hazodtt és nagyon mellbervágott! Mikor kapcsolja ki az ember telefont a párjánál?? Ha titkolni való van.
Hazudott, letagadta, a végén még majdnem én voltm a hibás. Nagyon kiborultam.
Másnap felhívott, vigyorgott, mintha semmi nem történt volna!!! Annyit kérédezett, hogy lehiggadtam-e? Szerinte ezt is eltúloztam, semmi titkolni valója nincs.
Hát ez is csak azt támasztja alá benne, hogy el fogom veszíteni.
Úgy érzem tudnék vele élni, igen, nagyon szeretném, ha Ő lenne az a férfi, akivel élhetek!
Viszont annak sem látom semmi jelét, hogy tervezne-e hosszú távon. Arra gondolok, hogy még csak szóba se jött az összeköltözés.Rákérdezni biztosan nem fogok. Nem tartanám jó ötletnek.
Szóval abszolút nincs fogalmam mit és hogyan tegyek!!
Hát tömören ennyi a történet.
Köszönöm!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Először is örülök, hogy a nehéz évek után megtalálta a boldogságot. A kérdése, félelmei főként arra vonatkoznak, hogyan ne rontsa ezt el.
Úgy érzi Ön szereti jobban a másikat, pedig könnyen lehet, hogy csak Önnek van nagyobb szüksége a másikra, a kettő nagyon nem ugyanaz. Ha Önnek a partnere a mindene, akkor persze, hogy nem tudja a kapcsolatot a helyén kezelni, hiszen, ha ő a barátja, a családja , a szerelme, akkor mindet elveszti, ha Őt elveszti. Ha valakinek nincsenek baráti, családi kapcsolatai, akkor az nagyon megterheli a párkapcsolatot, hiszen minden szükségletét a párkapcsolatban akarja kiélni. Nem várhatjuk egyetlen embertől, hogy felelős legyen a boldogságunkért. Pontosabban, egy másik embertől nem, csak saját magunktól! Ha szeretne boldog lenni ebben a kapcsolatban, akkor, keressen barátokat, erősítse meg a kapcsolatát a szomszédasszonyával és legyen külön élete is, a férfi nélkül.
Azt írja, hogy amióta vele van, visszakapta magát! eszélyes dolog, amikor valaki más kell, ahhoz, hogy önmagam legyek, hiszen így, ha a kapcsolatnak vége, akkor könnyen mehet vele ez az érzés is. Az önmagam vagyok érzését másoktól függetlenül kell felépítenie magában, így a párkapcsolatban is magabiztosabb lesz, ha nem valakihez képest Önmaga.
A telefonos történet egyértelműen mutatja számomra, hogy már belekerült a kapcsolat egy rossz körbe. Miért hazudott a párja? Mert az igazságot valószínűleg nem fogadta volna el, hiszen Ön írta korábban, hogy féltékeny a barátjára. Ha a másik barátait nem fogadjuk el, az nagyon sokat árt a kapcsolatnak.
Ahhoz, hogy a párja őszinte merjen lenni, önnek is változnia kell. Hiszen senki nem szereti az állandó felelősségre vonást. Gondolja végig a telefontörténetet az ő fejével. Hogyan tudta volna elkerülni a konfliktust?
Keressen barátokat, élje az életét úgy, hogy a kapcsolat csak a legfontosabb, de ne az egyetlen boldogságforrása legyen és ez mindenképpen pozitív változást hoz.
Próbálja megtalálni azt a belső önmagát, aki szereti saját magát és ehhez nem kell senki más! Ha ez egyedül nem megy, pszichológusi segítséggel mindenképpen meg tudja tenni!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
14. Válasz  "mit akar tőlem a férfi?" (2010.02.04.)
Kérdés:
Kedves Liliomtündér!
Néhány napja már küldtem egy levelet, amelyet most kiegészítettem és átfogalmaztam a tisztábban látás miatt.
Nő vagyok. Van egy férfi, akiről nem igazán tudom eldönteni, hogy mit akar tőlem, mert ellentétes dolgokat cselekszik.
A férfi nős volt egy éve, azóta nem beszéltem vele. Ideköltözött a társasházunkba ez alatt az 1 év alatt titokban, de nem mutatkozik, mondhatni bujkál előlem. Az állandó lakhelye más városban van, ide köti a munkája, eddig ingázott a két város között, szerintem rengeteg eladó lakás van, biztos oka van annak, hogy pont ideköltözött, de a lakás nem az ő nevén van, hanem egy ismerőséé.
Régebben rendszeresen beszélgettünk, a kapcsolat akkor romlott meg, amikor új időbeosztásom lett nekem is és neki is, és máskor futottunk össze, nem volt megbeszélve, mert 1-szer fordult elő. A következő héten ugyanabban az időben időpontom volt az orvoshoz, és a férfinek nem szóltam arról, hogy nem jövök, mert szerintem az 1-szeri összefutás nem volt rendszer, de ő annyira megharagudott, hogy hiába írtam meg levélben, egyszerűen nem bocsátott meg, beszélni nem tudtam vele, mert elérhetetlen volt, elszaladt, nem válaszolt a levélre, stb. Azóta volt úgy hogy beszéltünk, volt úgy hogy nem, volt úgy, hogy kiabáltunk egymással, volt úgy, hogy nem vártam meg. Amit még észrevettem, hogy amikor dühös volt, akkor nagyon dühös volt, és agresszíven viselkedett, igazából megbüntetett, bosszút állt. Mindeközben, egyfolytában azt érzem, még most is, hogy a boldogságához elég csak annyi, hogy lásson, de ha nem lát, akkor dühös, és képes betörni a postaládámat, amire azt mondhatnám, hogy szerencse, mert csak engem és a csaldomat bosszantja, de volt olyan bosszúja is, amit rajtam kívül még másik 300 ember is elszenvedett, de gondolom az volt a cél, hogy én is köztük legyen. Arra is féltékeny, ha egy másik nővel barátkozom, szerintem azért, mert azt gondolta, hogy a másik nő lett a barátom a férfi helyett; szerintem mindenkire féltékeny.
A történethez hozzátartozik, hogy fizikailag nem történt köztünk semmi, egy csók sem, és nem is volt szabad történnie, mert ezért lehet hogy mindkettőnket kirúgtak volna. A cselekedeteim is igazodtak ehhez a tényhez, ugyanis ha úgy éreztem, hogy lelepleződhettünk volna, akkor nem mentem el a találkozóra, mert más ismerős is láthatta volna. Amiért nem találkoztam vele azért szintén dühös lett, és nem bocsátott meg. Én is vonzódom a férfihez.
A kérdésem tehát az, hogy mit akar tőlem a férfi. Ha miattam költözött ide, akkor miért nem mutatkozik, ha meg nem, akkor meg pláne nem értem a bújkálását. Úgy csinál, mintha nem is lenne itt, villanyt sem nagyon kapcsol, a postaládást sem ürti sűrűn, vagy ha kiüríti, akkor abból a szándékból, hogy azt higyjem, most éppen hazament, hogy hátha így mutatkozom az utcán, mert azt hiszem, hogy ő nincs itt.
A másik kérdésem, hogy az agresszív viselkedését az váltotta-e ki, hogy nem történt semmi, vagy egyébként is ilyen, és akkor később is szenvedő alany leszek, úgy gondolja, hogy meg kell mondania nekem, hogy mit csilájak. Tehát veszélyes-e rám nézve a férfi. Mit javasol, mit tegyek?
Válasz:
Kedves Kérdező!
Kicsit nehezen tudtam követni a történetet. Nem világos számomra, hogyan ismerkedtek meg. Nem írt arról, hogy, amikor beszéltek mit beszéltek meg és a találkozások mind véletlenek voltak-e vagy megbeszéltek is. Ha jól értem egy munkahelyen dolgoznak/dolgoztak.
Azt mindenképpen figyelemfelkeltőnek találom, ami Önben is aggodalmat keltett, hogy a csalódottság hatására agresszívvá vált. Azt gondolom, ha együtt lennének, akkor is lenne olyan helyzet, amikor Ön másképpen cselekszik vagy hibázik és , akkor ő valószínűleg hasonlóan reagálna, mint most.
Nem tudom valóban jól gondolja-e, hogy Ön miatt költözött abba a házba. Viszont, ha igen, az szerintem inkább aggodalomra ad okot, mint bizakodásra. Néhányszor beszélgettek, mondjuk vonzódik Önhöz és ezért odaköltözik? Nem így szokás udvarolni, főleg nem úgy, hogy aztán pedig bujkál Ön elől.
Azt gondolom a legegyszerűbb lenne magától a férfitól megkérdezni, hogy mit is akar Öntől, az Ön kedvéért költözött-e a házba. Biztonságosabb, ha ez a beszélgetés nyilvános helyen történik. A reakciója alapján Ön is eldöntheti, hogy mit szeretne.
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
13. Válasz  "mit tegyek?" (2010.02.04.)
Kérdés:
Tisztelt Doktornő!
A problémám a következő lenne:
Több mint 1 éve megismertem egy fiút, aki már első látásra mély benyomást tett rám! Alakult a kapcsolatunk, aztán pár hét után kibékült a volt barátnőjével(már sokadjára) Nagyon fájt, de továbbra is tartottuk a kapcsolatot, megbeszéltük hogy barátok maradunk! Aztán ők szakítottak, kibékültek, szakítottak! Mindig mellette álltam és nehéz időkben tartottam benne a lelket! Nagyon jó barátok lettünk, de mindketten tudtuk h én nem csak barátként szeretem őt. Aztán úgy alakult ha nyár elején az ő kezdeményezésére összejöttünk! Azt mondta szeret és a lelki társát látja bennem... Ez sem tartott 1 hónapnál tovább. Mondta h a szakítás az exével annyira megviselte h nem tud úgy hozzáállni egy kapcsolathoz, ahogy kellene! Fontos vagyok neki, és mivel nem akar bántani, ezért ne erőltessük a dolgot, nagyobb szüksége van rám barátként! Megértettem őt ezért belementem! De mégis több volt köztünk mint barátság! Együtt feküdtünk minden este és együtt keltünk minden reggel!
Néhány hete azonban váratlan dolog történt! Hosszú idő után újra azt mondta h ő megpróbált mindent, de nem jön az érzés és nem tud úgy szeretni ahogy azt én megérdemelném! De nem akar elveszíteni, mert én vagyok az egyetlen ember akit igazán tisztel és becsül! Maradjunk barátok! Azóta ismét csak barátok vagyunk! Mint kiderült, megismert egy lányt és most vele van! Nem igazán beszél róla, még ha kérdezem se, azt mondta még nincs mit mondania és nem is akar ezzel bántani! Mindenki azt mondja h felejtsem el, és hogy csak kihasznált! Igen, lehet így van! Tudom milyen ember, a vére hajtja, kiszámíthatatlan és sokszor ő sem tudja mit akar! Viszont van/volt köztünk egy olyan kapocs amit senki nem ért! Ha rám néz tudom és érzem h fontos vagyok neki! Tudom h más sokkal boldogabbá tehetne, de nem tudok továbblépni! Elengedtem, de minden nap visszavárom! Sok kapcsolatom volt már, volt köztük nagyon komoly is... Akkor sem éreztem ezt, amit most, senki iránt, még ha jobbak is voltak!
A kérdésem: felejtsem el őt és lépjek tovább, vagy várjam h visszatér? Mit tegyek? Nagyon tanácstalan vagyok, mert soha senkit nem szerettem még így!
Köszönettel várom válaszát!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Ha a környezetünkben mindenki ugyanazon a véleményen van, akkor érdemes átgondolni miért gondolják úgy!
Ön természetesen máshogyan éli meg a saját helyzetét , mint a környezetében élők. Kívülről nézve ez a történet számomra is azt mondja, hogy mindig a fiú vágyai érvényesülnek. Hiszen, amikor barátra van szüksége megkapja Öntöl, ha szexre, akkor azt, ha éppen barátnőre, akkor azt. A történetből hiányzik az a rész, amikor azon dolgozik, hogy Önt boldoggá tegye vagy legalább ne tegye boldogtalanná.
Gondolja végig, hogy fordított esetben, ha Ön szakítana valakivel, akiről tudja, hogy szerelmes Önbe, kérne-e ilyet tőle, hogy legyen az Ön barátja? Hiszen egy szerelmesnek ez egy fájdalmas helyzet. Nem akarja elveszíteni Önt, de mit szeretne Ön? Gondolom nem a "tartalékos" szerepét, mert most ebben a szerepben van.
Ha annyira szereti Őt, hogy még ez is megfelel, akkor persze várhat rá és az újabb és újabb barátnők között valószínűleg össze is fog jönni még Önnel néhányszor, de kérdés, hogy nem jár-e ez több fájdalommal, mint örömmel.
Javaslom, gondolja át, hogy mit jelent a barátság az Ön számára és az ő számára!
A történetből, amit leírt számomra elég féloldalasnak tűnik ez a kapcsolat.
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
12. Válasz  "őrültségek" (2010.01.23.)
 Kérdés:
Üdvözlöm!
Azért írok Önnek,mert segítségre van szükségem.19 éves lány vagyok,és lassan 3 éve vagyok együtt a most 21 éves barátommal.2009 szeptemberében viszont szakított velem a túlzott féltékenységem miatt.4 hónapig külön voltunk,de most újra összejöttünk.Megígértem,hogy megváltozom,és egy darabig úgy is éreztem,menni fog,de most újból hatalmába kerít a sok negatív gondolat,amik miatt elhagyott.Szeretném leküzdeni,de nem megy.Kikészülök a gondolattól,hogy más nőket néz az utcán,újságban,tv-ben,és tetszenek neki,talán jobban is mint én.Tudom,hogy valóban túlzás,de nem bírom leküzdeni.Nyugtatgatom magam,hogy én is ugyan úgy ránézek más helyes fiúkra,de nem érdekelnek különösebben.Lehet ő is ugyan így van a lányokkal,de mi van ha nem?Mit tegyek?Teljesen bele bolondulok.Szeretnék olyantól is véleményt hallani,aki nem ismer,mert a barátnőim,a családom,és főleg a barátom már nem tudnak ezzel mit kezdeni.Kérem segítsen!Nem akarom megint elveszíteni őt.Köszönöm.
Válasz:
Kedves Kérdező!
A féltékenység hátterében általában az önmagunkkal való elégedetlenséget találjuk. Nem tudom, mennyire bízhat meg a párjában, hiszen nem ír arról, hogy adott-e okot a féltékenységre. Ha történt olyasmi, amivel okot adott rá, akkor meg kell beszélniük, hogy ő mit tehet azért, hogy újra bízzon benne.
Ha azonban soha nem tett semmi félreérthetőt vagy olyat, ami bizalmatlanságot okoz, akkor a féltékenységet inkább az okozza, hogy Önmagával nincs megelégedve.
Tulajdonképpen abban nem bízik, hogy Ön elég jó neki, ezért feltételezi, hogy biztosan mást talál majd, aki "jobb".
Ezzel az a legnagyobb baj, hogy ha sokáig mondja a másiknak, hogy nem vagyok elég jó, akkor az bizony el fogja hinni. Vagyis a bizonytalansággal maga üldözi el azt, aki szereti.
Próbáljon saját önbizalmán dolgozni, keresni magában a pozitívumokat!
Ha úgy érzi, hogy komoly gondja van ezzel, akkor forduljon pszichológushoz!
Nemsokára megjelenő E- bookom, Önbizalom növelő gyakorlatok I. című gyakorlatgyűjtemény szintén segíthet. A megjelenésről értesítem.
Sok sikert!
Palágyi Kata
11. Válasz  "ex feleség!" (2010.01.23.)
 Kérdés:
Kedves Kata!
Szeretnék Öntől tanácsot kérni, ugyanis elég furcsak helyzetbe kerültem. 2007. októberében megszültem a kislányomat, és szülés utáni depresszióba estem. Ez nem volt súlyos, csak nagyon sokat voltunk egyedül, ugyanis a férjem a munkája miatt nagyon sokat ment. Egy idő után e miatt sokat veszekedtünk, és a férjem az ő állítása szerint kiszeretett belőlem. Ő azt mondta hogy, elmúltak az érzései felém és válljunk el. Én ekkor hazaköltöztem anyukámhoz, és ő egyedül maradt. 2 hónapra rá lett egy barátnője, akivel még a mai napig együtt van. Megpróbáltuk normálisan kezelni a helyzetet, és nem köpködni egymást, márcsak a gyerek miatt sem. Tavaly januárba el is váltunk, akkor láttam rajta, hogy meg volt törve. Nekem válás után lett egy kapcsolatom amit ő megtudott, és nagyon csúnyán viselkedett velem. Megszünt köztünk a jó viszony, és állandó veszekedés lett megint. A kapcsolatom három hónapig tartott ugyanis ráébresztett arra, hogy még mindig a volt férjemet szeretem. Nem tudok elképzelni mást magam mellett. Neki még megvan a barátnője, de nekik sem megy úgy ahogy kéne. Neki sem jön össze semmi, meg nekem sem. A nőnek is van egy kislánya, de őt sem tudja elfogadni. Összeköltözni soha nem akar vele, és semmi komolyabbat nem akar tőle, csak annyit hogy van neki. Nem tudom hogy miért tartja maga mellett, ugyanis már kétszer is szakított vele. Tavaly novemberbe a volt férjem feljött a picihez, és közeledett hozzám. Megtörtént a sex, ami a mai napig tart. Minden alkalmat kihasznál arra hogy együtt legyünk. Én rákérdeztem hogy nem-e kezdjük újra és azt mondta, hogy ahhoz hogy együtt éljen velem újra mély érzelem kéne ami benne még nincs meg. Egyszer azt mondja hogy kizárt hogy egy család legyünk, utána azt mondja hogy nem tudja. Teljesen össze van zavarodva. Doktornő szerint ez személyiség zavar? vagy miért viselkedik így? Kérdeztem már tőle hogy érzelmileg zavart-e és azt mondta hogy nem tudja. Nem tudja hogy mit érez. Nem tudom hogy mi tévő legyek, mert már lelkileg elég nehezen bírom. Először azt mondta hogy azért fekszik le velem, mert a nőt látja bennem, és semmi mást. Utána elszólta magát, hogy ő érzelem nélkül nem tud lefeküdni senkivel. Össze vissza beszél. Úgy istenít, hogy amikor a felesége voltam akkor nem kaptam ennyi bókot tőle. Szeretnék újra vele lenni, de nem tudom hogy meddig fogok tudni még rá várni, mert már nagyon fáj hogy ott van az a másik nő is. Féltékeny rám, bárhova megyek ő visz el, kérdezi hogy mikor jöttem haza stb. Egyszerűen nem tudom hogy ez mi nála. Kérném az Ön véleményét, hogy mi rejtőzhet e mögött a viselkedés mögött. Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Az, hogy valaki nem dönt egy helyzetben, még nem jelenti azt, hogy személyiségzavara van.
Sőt, ha a volt férje szemszögéből nézem, miért is döntene?
Így egyszerre két nővel lehet együtt és kaphatja meg mindenkitől, amire vágyik.
Hogy mit érez, azt csak ő maga tudja, de hogy miként viselkedik az már Önnek is látható.
Vajon mennyire szeretetteljes viselkedés az, ahogyan Önnel szemben viselkedik? Vagy ahogyan a barátnőjével szemben?
Döntse el, hogy meddig képes elviselni ezt a helyzetet és ezt mondja el neki is.
Ameddig nem kényszeríti rá, addig ő biztosan nem fog dönteni, hiszen neki a legkevésbé fájdalmas ez a helyzet.
Azt is megfontolnám az Ön helyében, hogy aki elhagyta, amikor a közös gyermekük születése után depressziós lett és Önnel csalja most a barátnőjét, abban a férfiban vajon mennyire tudna a jövőben megbízni?
Bizalom nélkül nem működhet egy kapcsolat vagy egy újrakezdés, de a volt férje viselkedése csak egyre inkább rombolja az Ön bizalmát felé.
Biztosan jól esőek a szép szavak, amiket mond, de tegye mellé a tetteit is! Könnyű mondani "szeretlek", de sokkal nehezebb és értékesebb eszerint viselkedni a másikkal!
Próbálja a kapcsolatukat reálisan értékelni és ne a vágyai alapján!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
10. Válasz  "stresszes élet, jogosan?" (2010.01.23.)
 Kérdés:
Tisztelt Doktornő!
Lassan 3 hónapja minden csak rossz az életembenâ026 Úgy kezdődött, hogy 3 hónapja lementem egy barátnőmmel (anyukám, nem nagyon szereti őt) egy faluba, ahova már 10 éve, majdnem minden hétvégén lement (240 km-re onnan, ahol lakunk). Anyukám így is kevés helyre enged el, de ezt kivételesen megengedte. Nagyon jól éreztem ott magam, még egy fiút is megismertem ott és össze is jöttünk (első barátom). Sajnos, amikor haza kellett volna mennünk sok hibát elkövettem, és aznap nem tudtunk haza menni. Felhívtam anyukámat, hogy másnap reggel elindulunk, de abból csak este lett, mert olyan szerencsétlenek voltunk, hogy lekéstük a vonatokat, és késő éjjel jöttem haza. Tudom, hogy nagyon elszúrtam, és eljátszottam anyukám bizalmátâ026 Azóta az egész család, úgy néz rám, mint egy utolsó utcalányra, miután elmeséltem, hogy megismertem ott valakit, és szándékomban áll visszamenni párszor.
Persze megpróbáltam kijavítani, anyukám kedvében járni, rendet raktam mindenhol, takarítottam, meghúztam magam, de általában észre sem vette. Azt meg is értem, hogy oda nem enged el, de azóta sehova nem enged el(barátnőkhöz, moziba, ide-oda), még annyira sem, pedig az én korombeliek már eljárnak egy-két buliba.
Nővéremmel azelőtt sokkal jobb volt a kapcsolatunk, bár ő sem szereti ezt a barátnőmet. Amióta ebbe a faluba voltunk, ő is hatalmasat csalódott bennem, és elmondta az ő szemszögéből a történetet az olyan barátaimnak, akiket rajta keresztül ismerek, természetesen ők is csalódtak bennem. Tehát az első problémám, hogy a családom csalódott bennem és anyukám bizalmát elvesztettem.
A második probléma, hogy a barátommal alig találkozunk. Mivel messze lakik, és engem nem engednek el, és ő sem tud csak úgy ideutazni (már végzett az iskolával, és dolgozik) nem tudunk csak telefonon beszélni. Azóta csak egyszer találkoztunk, amikor karácsony és szilveszter között feljött 4 napra. Akkor is csak úgy lehettünk együtt, hogy minden este haza kellett jönnöm. Tehát reggel már korán fel keltem és csak estére jöttem haza aludni. Ez nem nagyon tetszett a barátomnak (meg úgy az egész, hogy ennyire nem engednek el), de szerencsére elfogadja, hogy ilyen az anyukám. Szeretném, ha többet látnám, mert így nem sok értelme van a kapcsolatunknak, de nem akarok szakítani vele, mert szeretem és őt és ő is engem. Sajnos anyukám nem érti meg, hogy fontos nekem (szerintem azért, mert ő az első barátom és nővéremnek sem volt még) és hallani sem akar róla. Rossz, hogy ilyenekről nem tudok vele beszélgetni, és nincs meg köztünk az az anya-lánya kapcsolat, amit én igényelnék. A mindennapi dolgokról (suli, munka) beszélgetünk, de semmi mélyebbe nem megyünk bele.
A harmadik (legnagyobb) probléma, az hogy egy barátnőmmel sem vagyunk már olyan jóban, mint régen. Másfél éve hárman vagyunk legjobb barátok. Kettőt már általános iskolából ismerek (az egyik 10 éve a legjobb barátnőm (O), a másik 2 (V) ), velük nem is volt soha nagyobb konfliktusom, de a harmadikkal(L) annál inkább. Miután hazajöttünk barátnőmmel (V) a faluból, elkezdtünk klikkesedni. Eddig is volt egy kicsi ilyesmi, mert L. inkább velem volt jobban, mint a többiekkel, és O és V is, de persze mind a 4en nagyon jóban voltunk. Belátom, miután ott voltunk tényleg többet voltam V-vel, de sosem feledkeztem meg O-ról vagy L-ről. Mégis november végén végleg kiakadt L., hogy mi kizártuk a 4es csapatból, és â013főleg én- elzárkóztam tőle. Ez a vita durván egy-másfél hétig tartott, voltak olyan pontok, hogy L, hozzánk se szólt, és flegmán válaszolt bármit is kérdeztünk tőle, miközben hozzá beszéltünk elment mással beszélgetni. (L-ről tudni kell, hogy elég durva hangulat változásai vannak, általában 1nap folyton csak nevet, a következő napokban (több napig) meg csak szomorkodik). Amikor velünk beszélt, szomorú volt, aztán két perc után, amikor elment valaki mással már vidáman beszélgetett.
Egy idő után azt hittem, megoldódott minden. Jobban figyeltem L-re, hogy ne bántsam meg semmivel, mindig meghallgattam, mi baja. Megmaradt ott az a szakadás, de azt hittem, hogy minden rendbe jön. Írtam közben egy blogot, amit az első nagyobb vitánál jobbnak láttam szüneteltetni. Közben L-nek is volt, és ő írta tovább, az egész veszekedést és következményeit leírta a saját szemszögéből, hogy MI zárjuk ki őt, amikor Ő ment el mindig és beszélgetett mással. Én is írtam a saját véleményem, de nem tettem fel az Internetre. Egy darabig, azon is ment a vita, hogy semmit sem reagálunk a bejegyzéseire. Szerintem, ha valaki olvas egy blogot, akkor nem illik belekötnie, hogy â01Eszerintem ez nem így voltâ01D. Ő is megszüntette a blogját, aztán amikor már azt hittem, hogy minden jó lett és visszazökkentünk a régi kerékvágásba megnyitottam a blogom. Le volt írva minden benne, hogy akkor éppen mit gondoltam, hogy szerintem, ez mennyire nem igaz (persze nem pocskondiáztam).
Egyszer kíváncsiságból beírtam egy blog keresőbe, azt az álnevet, ahogyan engem szokott említeni a blogjában, és kiadott egy új blogot. (gondoltam, hogy újra kezd egy másikat, mert már sok blogja volt, de valami miatt, mindig elköltözött onnan). Hát ott már nem kímélt minket, mint az előzőben, amit mi is olvastunk. Megadtam O-nak és V-nek is a címet, de nem szóltunk, hogy olvassuk, mert így megtudjuk L valódi érzéseit. Olyanokat írt le rólunk, hogy mindenkinek nyitva maradt a szája, pl. amikor 4ünk közül csak ketten voltunk iskolában ezt írta: â01Eâ026 és valahogy olyan ellenállás volt tőlem feléâ026 nem tudom elmondani, hogy miért, de valahogy nem akartam vele lenni, mert már nem olyan a barátság, mint volt.â01D Pedig mindig mindent megtettünk, hogy ne érezze magát kívülállónak, mert mi már régebb óta ismerjük egymást. Először próbáltunk úgy csinálni, mint akik nem is olvassák a â01Etitkos blogotâ01D. Persze volt, amikor eléggé megviselt, hogy miket gondol a hátunk mögött és a szemünkben meg teszi a szépet.
Mindig is idegesített minket, L hangulat változásai, de úgy voltunk vele, hogy mindenkinek lehetnek rossz napjai. De mostanában, mindig letört volt (kis dolgok miatt), és csak megemlítette O neki, hogy kicsit lehetne optimistább, mert ha mindig szomorú és nem tud örülni annak amilye, van, akkor nem tudja élvezni az életet. Ezen teljesen megsértődött, mert neki úgy jött le, hogy kioktatjuk. Másnap mondott megint valami pesszimista mondatot, amire véletlen kicsúszott a számon, hogy lehetne optimistább. Erre nekem rontott, hogy ne kezdjem azt, mint O, és vitatkozni kezdtünk, annyira, hogy már a suliban sem beszélünk. Mintha ott sem lennék, végigmegy rajtam, nekem jön, és még csak azt sem mondta, hogy bocsánatâ026 Az, hogy köszönés nélkül elmegy, már fel sem tűnik senkinek.
Nem tudom, hogy van-e értelme ennek a barátságnakâ026 O. és V. úgy vannak vele, hogy ilyen barátnő nekik nem kell, és meg is értem, de én nem tudom olyan gyorsan kitörölni az emlékeim közül, és még mindig abban reménykedek, hogy egyszer megoldódik, de a szívem mélyén érzem, hogy ez már rég nem barátság. L túlreagálja, vagy tényleg ilyen rossz barátok vagyunk?
Normális az, hogy annyira stresszek ezek miatt, hogy sokszor fáj a hasam, és hányingerem van. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb lenne meghánytatni magamâ026 pedig nem szeretek hányni. Nem hiszem, hogy bulímiás lennék, mert az azért csinálja, hogy vékony legyen, és meg is teszi nekem, meg csak megfordul a fejembe, bár nem hiszem, hogy valaha is lesüllyedek odáig, hogy meg is tegyem. A vagdosással is így állok. Egyszer nagyon letorkolltam O-t, mert belevéste 1-2 ember nevét a karjába, hogy hogy lehet ilyen buta, de mostanában nekem is megfordul a fejemben. Persze, tudom, hogy nem vezet semmire, és butaság ilyet csinálni, nem is csinálnám, de megijedek saját magamtól, hogy egyáltalán eszembe jut ilyesmi.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Teljesen természetes, hogy ha az életed ilyen sok területén gondod van, akkor attól feszült leszel. Persze, ahogyan írod erre nem megoldás sem a hányás sem a vagdosás, sőt, az további gondokat okozna.
Kezdjük az elején:
Ahogyan Te is belátod azon a hétvégén sok hibát követtél el és elvesztetted az anyukád bizalmát, hiszen megígérted, hogy hazamész egy időpotban és jóval később mentél haza. Ez a mondat "reggel elindulunk, de abból csak este lett, mert olyan szerencsétlenek voltunk, hogy lekéstük a vonatokat, és késő éjjel jöttem haza" elég rosszul hangzik, hiszen ha igazán el akartátok volna érni a vonatot, akkor ez legrosszabb esetben is a második vonat lett volna aznap, hiszen ha az elsőt lekésem, akkor már ott vagyok az állomáson...
Gondolom anyukád is ilyesmit gondolt, amikor ezt a magyarázatot adtad...
De ezen már utólag nem tudsz változtatni. A családod és a barátok valószínűleg úgy érzik, hogy a fiú kedvéért "kifordultál magadból" hiszen megbízhatónak ismertek és Te nem úgy viselkedtél.
Hibát mindenki elkövethet és valószínű, hogy ezt jóvá is lehet tenni.
Kezdeményezz te egy beszélgetést az anyukáddal. Mond el neki, hogy mennyire sajnálod a történteket, és kérdezd meg mivel nyerhetnéd vissza a bizalmát!
Fontos, hogy tisztázzátok, hogy büntetésből nem enged sehova vagy azért, mert félt!
Próbáld meg felnőttként kezelni a dolgokat, ha szeretnéd, hogy felnőttként kezeljenek! Tartsd be, amit megígérsz és anyukád biztosan újra bízni fog benned!
A második problémád, szerintem összefügg az elsővel.
Gondolj bele, hogy mi volt az első, amikor a fiúval megismerkedtél: nem tartottad be, amit anyukádnak ígértél.
Így nem csoda, ha rossz véleménnyel van a fiúról vagy a kapcsolatról, hiszen rossz hatással volt Rád.
Ha szeretnéd, hogy anyukád jobb színben lássa  a kapcsolatot, akkor mesélj róla, hogy mit szeretsz a fiúban. Ha tényleg szereted és fontos neked, akkor be is mutathatdot az anyukádnak.
A barátnők kapcsán te nagyon okosan viselkedtél, amikor nem teregetted ki a szennyest a blogodon. Ne felejtsd el azonban, hogy neked volt kivel megbeszélni, mert Ti hárman egyetértettetek, L viszont egyedül volt.
Ha úgy érzed, hogy még képes vagy újra a barátja lenni, akkor jó, ha tisztázzátok, miket olvastál és azt ő miért írta. Nem szerencsés dolog titokban olvasni a blogot, mert ezzel magadnak és neki is kellemetlen perceket szerzel.
Ha szépen lassan visszanyered anyukád bizalmát és a barátaiddal is őszintén beszélhetsz, akkor nem lesz annyi feszültség az életedben. Ha mégis feszültnek érzed magad, akkor jó ötlet kiírni magadból- akár blog formájában. Sporttal vagy kreatív tevékenységgel is csökkentheted a stresszt.
Ha azonban mindezek ellenére továbbra is testi panaszaid vannak, akkor egy orvosi kivizsgálást követően érdemes pszichológushoz fordulni, ha valóban lelki okai vannak a hasfájásnak és hányingernek!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
9. Válasz  "merre tovább?" (2010.01.23.)
 Kérdés:
Tisztelt Doktornő!
Véleményét szeretném kérni az alábbi eset kapcsán:
41 éves kétgyermekes családapa vagyok, a gyerekek 8 és 4 évesek. A házasságunk csaknem 10 éves, egy öt éve történt eset miatt a kapcsolatunk fokozatosan romlott, amely a szexuális életünket is minimálisra csökkentette. A napokban a feleségem bejelentette, hogy megkeresett egy másik férfit akivel többször lefeküdt, ami számára igen jól sikerült, ellentétben a velem töltött esetekkel . A férfi szintén kapcsolatban él melyet jelenleg nem akar feladni. A beszélgetés során a feleségem felvetette, hogy ő sem akar tőlem elválni, mint apát el tud fogadni, de mint társat nem. A gyerekeinkhez mindketten ragaszkodunk Az ajánlata szerint a gyerekek érdekében éljünk továbbra is együtt neveljük fel őket, de szexuális viszony nélkül és az általa diszkréten kezelt kapcsolatot tartsuk titokban. A történtek igencsak felzaklattak, teljesen összetörtem az összeomlás határán állok. Már látom, hogy a problémáinkat nem megfelelően kezeltem, a figyelmeztető jeleket nem fogadtam megfelelően, de még most sem hiszem el, hogy ez velem megtörténhetett. A problémák megoldása helyett régebben sajnos fordultam alkoholhoz is, fizikai erőszakot azonban sohasem alkalmaztam. A kapcsolatunknak lényegében mindent alávetettem, a munka után rohantam haza a családhoz, mert nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni élvezek minden velük töltött pillanatot. Anyagi problémáink lényegében nincsenek, a családomnak mindent megteremtettem amire szerintem szükségünk lehetett. Sajnos nagyot tévedtem, hogy ezek elegendőek a holtodiglan fenntartásához. Bár lehet, hogy súlyos hibát követek el, de én továbbra is szeretem a feleségem. Megbocsátani hajlandó lennék, amennyiben felhagy az új kapcsolattal, de ő ezt elveti, azzal, hogy neki már csak a saját boldogsága számít más nem érdekli, különösen nem én, aki már nem jelent neki semmit. Sajnos, mivel szinte csak a családomnak és feleségemnek szenteltem időmet, barátaimmal való kapcsolat egyre ritkább lett. Most szembesülök azzal, hogy teljesen egyedül maradtam, lényegében nincs kihez fordulnom segítségért. Tisztelt doktornő! Mi a véleménye, fenntartsam ezt a lényegében hazugságon alapuló látszat kapcsolatot a gyerekek érdekében, illetve azért, hogy a feleségem elkerülje az ismerősök, barátok kritikáit? Én is lépjek ki a nyitott házasság mocsarába? Érdemes-e még küzdeni a kapcsolatunkért, a házasságunkért? Érdemes-e megkeresnem a harmadik felet a kapcsolat felhagyása végett? Vagy a harmadik fél párját a segítségét kérve? Adjam be a válókeresetet? Van-e esélyem, hogy a gyerekek nevelését nekem, az apának ítéli bíróság? Válaszát előre is megköszönöm.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Valószínűleg hosszú folyamat volt, míg a házasságuk ilyen kritikus helyzetbe jutott. Számos sérelem lehet a háttérben mind a felesége, mind az ön részéről. Hogy menthető-e a kapcsolat az kettőjükön múlik! Jelenleg a felesége úgy tűnik, elzárkózik attól, hogy megoldják a gondjaikat.
Az általa javasolt nyitott házasság, amit a gyerekek előtt titkolnának sokkal inkább ártalmas lenne a gyerekekre nézve, semmint az érdeküket szolgálná.
Gondoljon csak bele, a gyerekek úgy nőnek föl, hogy mint modell személyek azt mutatják nekik, hogy egy párkapcsolat úgy néz ki, ahogy ön és a felesége egymáshoz viszonyul. Mit gondol, a gyerekek, ha felnőnek, akkor milyen partnerek lesznek, ha egy kettős világban nőnek fel? A gyerekek mindent tudnak, még ha nem is tudják megfogalmazni, átlátják a viszonyokat, viszont ha a szülők mást állítanak, mint , amit a gyermek lát, akkor összezavarják az emberi viszonyokról való értékelését és ezáltal a gyerek felnőve nem fog tudni eligazodni ezekben a kapcsolatokban. Így a gyermekek érdekében semmiképpen nem jó megoldás, ha a valóságot el akarjuk előlük titkolni.
Úgy gondolom, hogy a harmadik fél vagy az ő partnere bevonásának sem lenne sok értelme, hiszen a házasságukban csak Ön és felesége a döntő, ha őt nem tudja rábeszélni az újrakezdésre, akkor minden más lépés csak bonyolítja a helyzetet.
A bírósági esélyeit, inkább egy válóperes ügyvédtől kérdezze meg, hiszen ez nem az én szakterületem!
Mindenképpen gondolja végig a saját álláspontját és azt mit hajlandó megtenni partnerként vagy apaként, aztán üljön le a feleségével egy nyugodt tisztázó beszélgetésre!
Ha hajlandó újra dolgozni a kapcsolatukon, akkor mindenképpen javaslom, hogy akár kettesben, akár szakember bevonásával derítsék fel milyen folyamatok vezettek ahhoz, hogy ez a helyez kialakult. Mi hiányzik Önöknek, miért hidegültek el?
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
8. Válasz  "telihold" jeligére (2010.01.23.)
 Kérdés:
Kedves Kata!
Nagyon megorultem ennek a lehetosegnek, hogy kerdezhetek Ontol!
Fiatal, 30-as evekben jaro no vagyok. Nagyon gyakran 'bogozgatom' a sajat lelkemet, es a hosszu evek alatt talan sikerult egyfajta 'fuggetlen' ralatast elernem, tudatosan igyekszem tanulni sajat magambol. Meg nagyon az elejen jarok, es neha teljesen elbizonytalanodom. A nagy tudatossagnak, es az eddig megelt csalodasoknak viszont az erzelmi eletem latja karat: egyre nehezebben tudok "felszabadultan erezni". 20 eves koromtol 8 even at egyutt eltem valakivel, akivel aztan teljesen barativa redukalodott a kapcsolatunk. Csak hosszu huzavona utan lattam be, hogy lepni kell, mert menthetetlen. Aztan par uj probalkozasomat en zartam rovidre, mert minduntalan ugy ereztem: "o nem szerelmes belem". Atestem a lo tuloldalara, ismerkedtem, hajszoltam a nagybetus szerelmet. Lestem a jeleket, es hasonlitgattam a sajatjaimmal: en mennyire tudnek langolni, es mit latok a masikon. Az volt a bajom, hogy a koltoi, romantikus, mindent elsopro erzelmet vartam, ehelyett egy eros volnzalmon alapulo, szorakoztato kapcsolatot kaptam. Ordogi kor volt: vedekezesbol en sem mutattam ki, "ha o nem, en sem" hozzaallassal. Tudom, hogy onzo dolgokat irok, de szeretnek teljesen oszinte lenni.
Akkor elhataroztam, hogy idosebb ferfit keresek, aki tud udvarolni, akinek szuksege van meg a mely erzelmekre. Vagy egyaltalan senkit. Inkabb elek egyedul, mint egy nem tul jo parkapcsolatban.
Ilyen hozzaallassal ismertem meg a mostani paromat. Nalam 4 evvel idosebb, elegge hatarozott, eros egyeniseg. Azt hiszem, hogy en is mara azza lettem, megkemenyitett a multam.
Egy eve ismerkedtunk meg, es par hetes levelezes utan ugy alakult, hogy egybol osszekoltoztunk. Kulfoldon elek, es nalunk pont volt hely, ahova johetett.
A levelezes ugy indult, ahogy az meg van irva: romantika, tervek, erzelmek lehetosege. Mindketten ugy ereztuk, hogy ha ez a valosagba is atviheto a talalkozas utan, akkor egy eget rengeto szerelemme alakul. Persze a valosag nem ilyen egyszeru. Osszekoltoztunk, egybol belevagtunk abba, ami kesob lett vona aktualis. Szepen osszecsiszolodtunk - ez a legjobb kifejezes talan - es a jovonket tervezgetjuk. Nagyon szeretjuk egymast. Egy hihetetlen helyzetben vagyunk: eppen egyensulyban van a merleg. Innen atcsaphat akar szerelembe is, de elindulhat az ellaposodas utjan. Egyetlen lokes kellene, hogy fellangoljon. Olyan nehez megfogalmazni. De mi atugrottuk a randizgatast, a vagyakozast a masikra. Most elunk, mint x eves hazasok. Naponta tobbszor hivogatjuk egymast, es romantikus helyzetek is adodnak. De egy ilyen kozegben, ahol mar adott a masik, nehez felszitani a tuzet. Megis, mindketten egy hajszalnyira vagyunk tole. Szeretnem, ha nem kellene feladni. Ossze szeretnenk hazasodni. De az eskuvo ugy az igazi, ha szerelembol tortenik. Nehez a mindennapokban nem hagyni ellaposodni a kapcsolatot. Egy egyutteles ohatatlanul neha negativumokkal jar.
Szeretnem megkerdezni, hogy On, mint szakrtoje a leleknek, hogyan latja a helyzetet? Van valami, ami oxigent adna a langocskanak? Vagy ne ragaszkodjak a vegletes erzelmekhez, fogadjam el, ertekeljem azt, ami szilard? Annyira probalom, de en vagyom a nagy szenvedelyre, anelkul mintha nem is tudnek boldog lenni.
Elnezest, hogy szinte novellat irtam, de ezeket fontosnak tartottam elmondani. Nagyon koszonom, hogy idot szan ram, es elmondja a velemenyet, nagyon sokat szamit nekem!
Csodaszep napokat kivanok!
Válasz:
Kedves Kérdező!
A levele végén leírt dilemmát már a levél elején megmagyarázza. Ez a helyzet, ami kialakult annak köszönhető, hogy -ahogyan Ön írta- "túlzottan tudatos".
Hogy lehet-e, érdemes-e szerelem nélkül házasodni sokkal inkább filozófiai, értékrendbeli kérdés, mint pszichológiai.
Olvasva levelét elégé erőltetettnek érzem, hogy tudatosan dolgoznak azon, hogy egymásba szeressenek.
A végletes érzelmek nem minden emberre jellemzőek, temperamentum függő, hogy lángoló vagy parázsló egy szerelem. De azt gondolom, hogy a kevésbé heves szerelem is különbözik attól, amit baráti szeretnek nevezünk, egyértelműen felismerhető.
Ha nincs igazi vágy egymás iránt, akkor hogyan lehetne azt megőrizni?
Ha nem voltak erősek az érzések, akkor vajon miért siettek az összeköltözéssel?
Miért maradt ki a vágyakozás? Ha nem a másik iránt érzett heves érzelmek miatt siettek, akkor vajon miért?
Fontos, rájöjjön, hogy mi az az erős motiváció, ami azt mondja, hogy költözzenek össze, vagy házasodjanak össze!
Ha a háttérben félelem van a magánytól vagy a kockázatosabb kapcsolatoktól, akkor az elég rossz alap egy házasságnak.
Ha úgy érzi, szenvedély nélkül nem tud boldog lenni, akkor ne mondjon le róla, hiszen ez később visszaüthet!
Irreális fantázia lehet földrengésre vagy villámcsapásra várni, de abban nincs semmi irreális, ha valaki meg akarja élni a szerelem érzését!
Azt javaslom, gondolja végig, hogy mi van a vágyak hátterében és ez alapján döntsön!
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
7. Válasz  "forever Robi" jeligére (2010.01.23.)
 Kérdés:
Kedves Liliomtündér.
Biztosan csodálkozva fogja olvasni a levelemet,mert még csak 17 éves vagyok,és bizony nagyon sokat szenvedtem már.Több mint 3 éve kezdődött a dolog,amikor rájöttem hogy beleszerettem a volt osztálytársamba a ballagásunk után.A fiú megtudta,hogy többet érzek iránta,mint barátságot,és persze neki nem tetszett a dolog,egy évig kerűlt engem.Aztán a második évben, már kezdett kicsit enyhűlni a jég és bulikba is voltunk együtt,sokat beszélgettünk,de soha nem csókolt meg.Majd 2009.-ben valentin napkor,megtörtént a csoda és végre megcsókolt,persze nekem feledhetetlen élmény volt és mondanom sem kell,hogy még jobban beleszerettem a fiuba.Aztán vagy 2 hónapig semmi sem történt,de utánna egyre többször jöttünk össze,mivel egy a baráti körünk,minden buliba együtt voltunk,az egész nyarat együtt töltöttük és így ment ez 8 hónapig,de még mindig nem jártunk,csak kavartunk.Egyszer csak szintén egy bulin kijelentette hogy mostmár járunk ,ennek már 4 hónapja.A 4 hónap alatt voltak kisebb viták,de mindig megbeszéltük a dolgot.Mivel én már régóta nagyon szeretem a fiút,és most hogy már járunk is ,úgy gondoltam hogy itt lenne az ideje annak,hogy lefeküdjek vele,mert eddig még nem történt semmi.Mikor felhoztam a témát,észrevettem rajta hogy ő nem akarja,ő is szűz még.Ön szerint fél valamitől?Mert eddig meg ő szerette volna,de viszont nem.Vagy csak velem nem akarja a dolgot,de rákérdeztem,és azt mondta hogy hogy ne akarná.Végül is addig jutottunk el a beszélgetéssel,hogy kiderűlt,hogy ő nem tudott megszeretni engem.Szóval nem szeret.De akkor miért jár még mindig velem?Szakitanom kellene vele?Vagy várjak még?De szerintem ha nem szeret akkor nincs értelme tovább húzni a dolgot,mert így is,ugy is szakitani fogunk a végén.Ez igy is elég nagy baj,de ennél nagyobb baj az hogy én nemtudom elképzelni az életet nélküle.Nekem ő a mindenem,és ha csak rá gondolok hogy mást fog csókolni a szivem megszakad.Nem tudom elengedni,egyszerüen nem tudom elfogadni hogy csak játszott velem.Az életem nélküle semmit sem ér.Nagyon kérem segitsen,mert megbolondulok,mivel én akár mikor meghalnék érte még igy is,tudva azt hogy nem szeret.egy kétségbe esett ,szenvedő lány kárpátaljáról
Válasz:
Kedves Kérdező!
Úgy gondolom, hogy egy a fiú most nagyon tisztességesen viselkedett. Hiszen nem használta ki egy szerelmes lány odaadását, hanem őszinte volt az érzelmeit illetően. Hogy miért nem szakít, arra csak ő tudja a választ. Valószínűleg jól érzi magát Veled és kedvel, de nem szerelmes. Tudom fájdalmas belátni, de valószínű, hogy ez a fiú sohasem vett téged annyira komolyan, mint Te Őt. De ez nem azt jelenti, hogy játszott veled, hiszen akkor lefeküdt volna veled és azután hagy el, ami sokkal fájóbb lenne.
Tudom, hogy nagyon fájdalmas neked, hogy nem szeretett beléd, de ez nem azt jelenti, hogy valami baj van veled, ez csak annyit jelent, hogy mégsem egymáshoz valók vagytok.
Az a kép , amit róla látsz, valószínűleg nem teljesen olyan, amilyen Ő valójában. Amikor szerelmesek vagyunk, sok olyan tulajdonságot képzelünk bele a másikba, amivel nem rendelkezik. Mivel igazán megismerni kevés időd  volt, valószínűleg veled is előfordult ez.
Az életed nagyon is sokat ér, akár vele, akár nélküle. Egy lány, aki ilyen kitartóan tud szeretni egyszer még  nagyon hűséges és odaadó társ lesz majd egy olyan ember mellett, aki ezt megérdemli.
Ha valóban ő az igazi, akkor a Sors vagy Isten, majd az utadba hozza még, ha pedig nem, akkor vár Rád valahol egy fiú, aki szeretni fog.
Ettől még a szakítás akár Te léped meg, akár megvárod, míg elhagy nagyon nehéz. A szomorúság el tart egy darabig, de néhány tanács enyhíthet rajta.
10 tanács a szakítás elviselésére
Sok sikert és egy boldog szerelmet kívánok!
Palágyi Kata
6. Válasz  "Régi érzések" jeligére (2010.01.15.)
 Kérdés:
Üdvözlöm!
Azért írok önnek,mert szükségem lenne a segítségére!
19 éves vagyok, és 10 hónapja vagyok együtt a 24 éves barátommal,akit mindennél jobban szeretek.
16 éves koromban ismertem meg, és azóta barátok, 10 hónapja pedig egy pár vagyunk.
Ő már amikor megismert, oda volt értem, de én nem szerettem volna beleugrani egy komoly kapcsolatba.
2008 novemberében tettünk egy próbálkozást, hogy összejöjjünk, de 2 hétre rá úgy döntöttem,hogy nekem ez nem fog menni.
(Tipikusan az az ember vagyok, aki minden komolyabb dologtól megijed)A következmény szörnyű volt.
Mivel csalódott bennem, és már másfél éve próbált nekem megfelelni és meghódítani, így teljesen elfordult tőlem.
És az volt a tetőpont, hogy 2 hétre rá összejött valaki mással.(egy olyan lánnyal, akit mindig is utáltam..)
4 hónapig nem beszéltünk egymással. Én nem találkoztam senkivel, teljesen magamba fordultam, csak a düh az önsajnálat és az önmarcangolás létezett a számomra. Napi rendszerességgel szívtam, csak hogy el tudjak aludni,mert máshogy nem sikerült.
Annyira viszont jó volt ez az időszak, hogy rájöjjek dolgokra, miket rontottam el, miben kéne változtatnom, és mit kéne átértékelnem. Rájöttem hogy nem Ő volt az aki összetörte a szívemet, hanem én, és teljesen megérdemlem hogy szenvedjek, Ő pedig megérdemli hogy végre boldog legyen. Ettől függetlenül szörnyű volt ez az időszak, mert ő volt a legjobb barátom, olyan volt nekem mint a másik felem. És ahogy egyre többet gondolkodtam arra is sikerült rájönnöm, hogy nincs fontosabb dolog az életemben Nála. Úgy tudtam beleszeretni, hogy elveszítettem, mert éreznem kellett azt az űrt amit okozott nekem.
Lényeg a lényeg, a 4ik hónapban én voltam az, aki szerelmet vallott neki, és aki bocsánatot kért tőle, és azóta is együtt vagyunk, és nagyon szeretjük egymást.
Viszont sokszor amikor egyedül vagyok, rámtörnek a régi érzések, a magány, a fájdalom, a düh, pedig már egyáltalán nem kéne ilyeneket éreznem. Olyan mintha a lelkembe ivódott volna az az időszak, és olyan intenzitással tudom felidézni hogy vagy elsírom magam, vagy ordítanék dühömben. Amikor társaságban vagyok, sosem történik ilyen, de ha egyedül vagyok...akkor igen.
Hogyan tudnám feldolgozni, vagy elfelejteni ezt az egészet? Vagy semmibe venni? Mit kéne tennem ahhoz, hogy ne rágódjak a múlton, és csak arra koncentráljak, ami a most van? Kérem segítsen!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Az ember azon rágódik, amit nem ért. Mégpedig azért, mert, ha nem értettem meg, hogy mi történt, akkor az a rossz dolog bármikor újra megtörténhet velem, és ez fenyegető érzés.
Biztosan beszélgettek már a párjával erről az időszakról, de talán Ön mégsem értette meg azt, ami akkor lezajlott Önben.
Fontos, hogy ne felejtse el, hogy a mostani boldogság annak a rossz időszaknak az "eredménye" hiszen, amint írta, arra szükség volt, ahhoz, hogy rájöjjön, mennyire fontos Önnek a párja.
Lehet, hogy érdemes lenne (akár pszichológus segítségével) feltárni miért ijed meg a komoly dolgoktól. 16 évesen természetes, ha egy komoly kapcsolat még ijesztő, hiszen ebben a korban még csak félig felnőtt az ember, a párkapcsolat pedig felelősség vállalását, felnőttséget kíván. Viszont mivel azt írja, ez alapvetően jellemző önre, lehet, hogy összefügg a magánytól való félelemmel is és talán az élet más területein is akadályozhatja, hogy úgy tegyen, ahogyan valójában szeretné.
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
5. Válasz  "félelmek" jeligére (2010.01.15.)
 Kérdés:
Tisztelt Doktornő!
Párommal kb 2 hónapja ismerkedtem meg. Csak barátságot kerestünk,
de az első találkozás annyira jól sikerült, hogy hamar tovább terelődött a
gondolatunk a párkapcsolat irányába. Első találkozásunk után 1,5 héttel
már egy pár voltunk (naponta találkoztunk és órákon át beszélgettünk).
Minden a legnagyobb rendben ment, a családunk is szeretette a párunkat.
Sajnos 5-6 hónapja volt egy hosszabb kapcsolata amit nem tudott feldolgozni.
A párja elhagyta őt és ez nagyon megviselte.
Mikor a mi kapcsolatunk „komolyabbra” fordult megijedt tőle és úgy gondolta,
hogy meg szeretné előzni a következő csalódást, ezért inkább a szakítást választaná.
Többször beszélgettünk már a témáról, de mindig oda lyukadt ki, hogy fél a csalódástól
ezért nem szeretné folytatni, de nagyon fontos vagyok a számára és szeretné ha a
jövőben legalább barátok maradnánk.
Próbáltam meggyőzni, hogy ne féljen a kapcsolatunktól, mert én nem fogom
Ugyanazt tenni, de erre mindig csak azt a választ kapom, hogy „Ő is ugyanezt mondta”
Kérdésem az lenne, hogy mivel tudnám elérni, hogy ne féljen a korábbi
Kapcsolatában elszenvedett sérelem miatt, hogy újra bele tudja adni magát egy kapcsoaltba.
Válasz:
Kedves Kérdező!
A párja vagy volt párja félelmei  logikusak, viselkedése mégsem az. Hiszen, ha úgy védi meg magát a csalódástól, hogy kiszáll abból a kapcsolatból, ami komolyra fordulhat, akkor soha nem lesz sikeres a kapcsolatiban (hiszen nem próbálja meg) és végül egyedül marad. Vagyis pont az lesz a dolog végeredménye, amitől leginkább fél, az elhagyatottság és a magány. Neki azonban, most azért nehéz belátnia,  mert a döntést valószínűleg az érzelmek alapozták meg, és nem a gondolatok. Ha félelem erős, néha inkább a biztos rosszat választjuk, hogy a bizonytalanságot megszüntessük, mert így legalább az érzés megmaradhat, hogy "én irányítom a dolgokat", ami biztonságot ad. Pedig valójában nem "én", hanem a félelem irányít ilyenkor.
Ha tartják a kapcsolatot, akkor van lehetősége beszélgetni vele,  elmagyarázhatja neki, hogy valamikor egyszer ezekkel a félelmekkel szembe kell néznie, ahhoz, hogy boldog legyen egy kapcsolatban. Ha ő is úgy gondolja, hogy Önnel igazán jó párt alkottak, akkor ki lehetne alkalmasabb erre.
Lehetséges azonban, hogy nem a félelmek, sokkal inkább az előző kapcsolat feldolgozatlansága és a kusza érzelmek azok, amelyek miatt most nem képes arra, hogy komolyabbra forduljon a kapcsolat. Ebben az esetben a hangsúly a most-on van, és időt kell adnia neki.
Ha úgy alakulna, hogy szembe nézve a félelmeivel ad egy esélyt a kapcsolatnak, akkor őt kérdezze arról, hogy mit tud tenni annak érdekében, hogy biztonságban érezze magát a kapcsolatban.
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
4. Válasz  "keserűség" jeligére (2010.01.15.)
 Kérdés:
Kedves Kata!
Párkapcsolati probléma miatt keresem Önt. Megpróbálom dióhéjban összefoglalni a történetemet.
11 hónapig éltem együtt egy férfival. Az egész szerelmünk hihetetlen volt, iszonyatosan mély érzelmeink voltak egymás iránt. Testileg, lelkileg azt az embert fedeztük fel a másikban, akire mindig is vágytunk. Mindenünk megvolt.
Néha voltak féltékenykedések az ő részéről, teljesen alaptalanul és ezeket ő utólag mindig belátta.
Sosem gondolta, hogy annyira közel tud kerülni valakihez, mint hozzám, a legjobb döntése voltam az élete 3 évtizede alatt. Álmokat szöttünk, azt mondta, biztos helyem van az életében, és ezt éreztette is.
1 hónapja közölte velem, hogy költözzek el.Belőle elmúlt minden (egyik napról a másikra), semmi érzelem nem köti hozzám.
Hiphop elmúltak azok a csodálatos szívdobbanások. Egyedül maradtam, értetlenül és keserűen.
Engem megtalált, "levadászott" és már nem volt miért vadásznia, belekapott a szél a vitorlába és úgy érzi mennie kell. Viszont ha nem ezt érezné, én lennék az az ember, akit választana, mert minden megvan, amire mindkettőnknek szüksége van.
Mindenfajta személyes kontaktust kerül, a legfőbb indok az összegabalyodástól való félelem.
Nem értek semmit.
A napjaim nehezen telnek, az alvás nemigen megy. Mondhatnám azt is, hogy mivel nem érzem, hogy így kell lennie és hogy ez a vége, képtelen vagyok túltenni magam. Nem tudok csak úgy átlépni, mint ő, mintha mi sem történt volna.
Bármilyen tanácsot szívesen fogadok! Iszonyatosan szenvedek.
Válasz:
Kedves Kérdező!
Ahogyan leírja a kapcsolatukat, az sokkal inkább hasonlít egy romantikus regényhez, mint az élethez. Amikor nagyon szenvedélyesen szeretünk valakit, előfordul, hogy ezek az érzések elfedik a problémákat. A megfogalmazása "álmokat szőttünk" is arra utal, hogy a kapcsolatuk inkább az álmodozás a vágyak szintjén zajlott és nem a realitásban.
A kapcsolatok gyakran kezdődnek tündérmesébe illő egymásratalálással és hatalmas érzelmekkel. Ez a fajta lángolás azonban idővel változik, ha a pár valóban összeillő és tesznek is a kapcsolatért hogy működjön, akkor bár megváltozik, de megmaradhat a szerelem érzése. Ha azonban nem alakul ki ebben az időszakban a problémák kezelésének egy közös módszere és egymás megismerése csalódásokat hoz, akkor a szenvedély elmúltával a szerelem is elmúlhat.
Talán ez történt. Sokat segítene Önnek a helyzet feldolgozásában, ha megpróbálná megérteni, hogy hogyan alakult ki ez a helyzet, Biztosan nem egyik napról a másikra. Az idill megőrzésére törekedve valószínűleg sok problémát szőnyeg alá söpörtek, nem vették észre az intő jeleket. A szakítás feldolgozásához talán segítség lehet a következő írás: 10 tanács a szakítás elviselésére
Sok sikert kívánok!
Palágyi Kata
3. Válasz  "hogy viseljem el?" jeligére (2010.01.10.)
Kérdés:
Én egy 21 éves lány vagyok. Számomra a szenvedés ismert dolog,mert már elég fiatalon depressziós lette. Senki nem tudja hogy miért. Szedtem gyógyszereket is.
Mikor az első barátom szakított velem nem tudtam megemészteni, kórházba is kerültem emiatt. Jött a második, de őt nem tudtam szeretni úgy,nem működödtt a szex sem, és két év után nagy nehezen szakitottam vele egy másik fiúért, akit megismertem. Eleinte csak interneten tartottuk a kapcsoltatot, mert én vidéki vagyok ő pedi pesti. Már akkor éreztem, hogy vele boldog tudok lenni. Letettem a gyógyszereket is, amik addig az életemet, a túlélést jelentették számomra. Mire találkoztunk teljesen kiegyensúlyozott lettem, boldog és magabiztos voltam, annyira, mint addig soha.
Nagyon beleszerettem, és annyira szerettük egymást, hogy nem birtunk egymás nélkül tölteni egy napot sem.
Így ideköltöztem hozzá. Még eleinte minden rendben ment, de szép lassan kezdett megromlani a kapcsolatunk, a szülei viselkedése miatt.
Az apukája iszik és eléggé nőgyűlölő. Folyamatosan megbántottak, megaláztak a szülei. És a kezdeti magabiztosságom kezdett megint elhagyni.
Azóta már több mint egy év telt el és lassan már egymáshoz sem érünk. Elmúlt a varázs. Én minden nap sírok, gyűlölöm a szüleit, de még mindig itt lakok. Külön élünk igaz a szüleitől, mert külön házrészünk van. Én viszont nem tudom őket elviselni. Olyannyira nem, hogy ha itthon vagyok inkább ülök egész nap a négy fal között h ne kelljen velük találkoznom. Néha mikor jobb napom van átmegyek hozzájuk, mert magányos vagyok egyedül itthon. Barátaim nincsenek. Talán mert mindenkiben csalódtam és mindegyik kihasznált.
Nagyon szeretem a páromat, de nem vagyunk boldogok. Szeretnék változtatni a helyzeten, de tudom hogy egyedül nem megy.
Azt is tudom hogy a legtöbb baj abból adódik hogy depressziós vagyok és nincs önértékrlésem.
Félek hogy így kell leélnem az életem és nem szeretnék már többet szenvedni.
Ennyi elég volt. Sokszor eszembe jut, hogy mi lenne hy nem lennék, mennyivel jobb lenne. Nem akarok megint olyan állapotba kerülni, hogy gyógyszert kelljen szednem és kórházba kerüljek, pedig jó uton haladok effelé.
Kérem segítsen nekem!
Válasz:
Kedves Kérdező!
Ha a jeligéjére kellene válaszolnom, a válasz: Sehogy! Ne viselje el! Változtasson!
Először is javaslom, hogy gondolja végig mit szeretne. Azt írja le levelében, hogy mi az, amit NEM szeretne, de nem írja, hogy mi lenne a vágya!
Ha úgy érzi a kapcsolata még menthető, akkor a párjával együtt kellene megoldásokról beszélni vagy akár segítséget keresni!
A sírás és az önsajnálat nem segít, a tervek, célok és a tettek viszont igen.
Milyennek szeretné a kapcsolatát? Hol szeretne lakni? Elsősorban ezeket gondolja végig és azt, milyen lépésekre lenne szükség, ahhoz, hogy haladjon
a  kitűzött cél felé.
Beszélje meg a párjával, hogy ő mit szeretne és képviselje, akár vele szemben is a saját érdekeit.
Ha úgy érzi, hogy így a szüleivel lakva, nem tudnak kilábalni a nehézségekből, akkor ragaszkodjon ahhoz, hogy költözzenek el. Fontos, hogy tegyen azért, hogy kikerüljön ebből a helyzetből, mert a tettek sikere az önbizalmát is egyre jobban meghozza majd. Valóban  igaz, egyedül nehéz változtatni, de nem lehetetlen. Ha Ön másképpen áll másokhoz, akkor az ő viselkedésük is változni fog.
Azt az energiát, amit arra használ, hogy a jelen helyzeten szomorkodik, fordítsa arra, hogy a vágyaiért tegyen, eleinte kis lépéseket, aztán jöhetnek a nagyobbak!
Üdvözlettel:
Palágyi Kata
2. Válasz  " feleség " jeligére (2010.01.10.)
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram
Nekem van egy hatalmas nagy problémám. 7 éve vagyok együtt a férjemmel és eddig minden rendben volt. Tavaly viszont volt egy nagyobb összetűzésünk a házzal kapcsolatban, én el szerettem volna költzni ő még nem. Nem értettünk egyet és odáig fajultak a dolgok hogy olyanokat is mondtunk egymásnak amit nem kellett volna. Én egy érzékeny ember vagyok és jobban a szívemre veszek dolgokat mint ő. Neki én vagyok az első koolyabb kapcsolata és most mondtam neki ellent először. Azt mondtam neki hogy lehet hogy jobb is hogy nem lett gyerekünk az éven mert ha most ezt a problémát nem tudjuk megoldani akkor csak a gyerek fogja bánni később. Azt mondja hogy ez annyira rosszul esett neki hogy nem tudja feldolgozni. Pedig én csak előre gondolkodtam, most meg ő mondja ezt. Már most jobb a helyzet, de nem nyúl hozzám. Ezt úgy értem hogy nem fogja mega kezem ha együtt megyünk valahová, nem bújik hozzám,stb, ez eddig nem így volt. Beszélgettünk erről és azt mondja hogy nem meri mert fél hogy megint pofára esik, de sajnos én már nem bírom ezt így, hiányzik. A szexuális életünkkel nincs probléma. Azt hittem hogy megcsal, de kiderült hogy nem. Kérem segítsen mit tegyek hogy olyan legyen mint régen mert hiányzik. Köszönöm
Válasz:
Kedves Kérdező!
Természetes, hogy a férjének rosszul esett, amit mondott ugyanúgy, ahogyan Önnek is, amiket ő mondott. Azt írja, Ön jobban a szívére veszi a dolgokat, mint ő, de a helyzet azt mutatja, hogy ez mégsem így van, ő is érzékeny, ha kevésbé mutatja is ki ezt a hétköznapokban.
Fontos lenne tudni a helyzet szempontjából, hogy a vitának mi lett a végeredménye. Kinek az akarata érvényesült, sikerült-e olyan megoldást találni, ami mindkettejüknek megfelel?
Amikor egy konfliktus során olyan végeredmény jön létre, ami nem elfogadható valójában mindkét félnek - például engedek a másiknak, de igazából nem jószívvel-, akkor ez a döntés mérgezni fogja a kapcsolatot. Aki áldozatot hozott "leveri a másikon ezt később" . Fontos tehát, hogy a hosszantartó kapcsolatokban, amilyen a párkapcsolat is a konfliktusmegoldások olyanok legyenek, amik mindenki számára megnyugtatóak.
Érdemes lenne átgondolni, általában hogyan oldják meg a vitás kérdéseket, mennyire érvényesül benne mindkét fél akarata.
Nagyon furcsának érzem azt a mondatot:" A szexuális életünkkel nincs probléma."
Hiszen előtte pont azt írja, hogy még a kezét sem fogja meg a férje. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan kapcsolatban, ahol feszültéség van és érzelmi vihar, hogyan lehetne rendben a szexualitás. Nyílván a fizikai része rendben lehet, de hol vannak az érzelmek?
Elég nehéz számomra elképzelni, hogy jó érzés Önnek szexuálisan együtt lenni egy olyan férfival, aki csak akkor érinti meg, ha szexről van szó!
Abból, az utalásából, hogy Ön most mondott neki először ellen arra következtetek, hogy általában az ő akarata érvényesül.
Fontos lenne, hogy Ön végiggondolja, hogy mi az, ami Önnek is jó és mi az, ami zavarja, és mindenképpen beszéljék meg a dolgokat higgadtan.
A Férjének is segít, ha kifejtheti,
mi van a megbántottsága hátterében, mi fájt neki ebben a kijelentésben és mi az, amivel ezt helyre tudják rakni.
A viták kapcsán  pedig javaslom olvassák el a következő írást:
10 tanács, vitatkozó pároknak
Üdvözlettel:
Palágyi Kata
1. Válasz  " Brusz " jeligére (2010.01.10.)
Kérdés:
Kedves Liliomtündér!
A párkapcsolati oldalon keresem, de valójában szülői problémám van. A lányom, aki 32 éves véleményem szerint igen nagy bajban van, és segítségre lenne szüksége. A kérdés az, hogy mennyire próbáljam meg ebben a dologban az én elképzelésemet erőltetni, vagy hagyjam, hogy meghozza a saját döntését. Én azt szeretném, ha szakemberhez fordulna a probléma kezelése miatt.
Röviden leírom a helyzetet: 3 évvel ezelőtt megismerkedett egy fiúval, aki néhány évvel fiatalabb a lányomnál. A fiú budapesti, a lányom vidéken élt. Telt-múlt az idő, kb. másfél után lánykérés volt, mindenféle ígérettel a fiatalember részéről. Továbbra is maradtak mindketten a saját lakóhelyükön (a fiú még a szüleivel lakott), és szóba került, hogy keressen a srác itt munkahelyet, hogy össze tudjanak költözni. Ehhez igazából, - az látható volt, - hogy nem volt kedve. Így a lányom döntött (gondolom ezt közösen megbeszélték), és keresett munkahelyet Pesten, és összeköltöztek. Amit én erről tudok, hogy a lányom azt szerette volna, ha csak ketten lesznek egy lakásban (még ha az egyenlőre albérlet is), de a fiú ragaszkodott, hogy költözzenek a nagymamához (93 éves), aki egy ikerház egyik részében lakik. A lányom elfogadta ezt a helyzetet, mondván ki kell próbálni, hogy az együttélés működőképes-e. Eltelt egy év, a kapcsolatban semmi előrelépés nem történt (esküvő, gyerek) és a lányom nagyon nem érezte jól magát ebben a helyzetben. Javasolta, hogy vegyenek egy lakást (lányom saját lakással rendelkezett, és a fiúnak is volt megtakarítása), ebbe a fiú verbálisan beleegyezett, én magam is több alaklommal megkérdezetem, hogy közös akarat van a döntés mögött. Erre mindig pozitív megerősítést kaptam. Azt viszont közölte, hogy anyagilag nem kíván ebben részt venni, mert szerinte a „bankban jobb helyen van a pénze”. A lakást a lányom megvette, a sajátját eladta, és eljött a költözés ideje. Aznap reggel közölte a fiatalember, hogy ő nem költözik , mert időre van szüksége.
A lányomat ez teljesen meglepte, mert soha nem volt közöttük vita, veszekedés, és teljesen értetlenül állt a dolog előtt. Azóta eltelt lassan egy hónap, a történtekre magyarázat azóta sincs, semmi kapcsolat nincs a két ember között. A lányom tett kísérletet arra, hogy találkozzanak, és legalább beszéljék meg a történteket és a hogyan továbbot. Semmi válasz nincs, teljes az elzárkózás.
Én már idősebb lévén, elég sok mindent láttam, de ez engem is padlóra küldött. Borzasztó látni a lányom vergődését és nem tudok neki segíteni. Mit gondol így ismeretlenül, fel lehet egy ilyen helyzetet dolgozni egyedül?
Kérem, adjon nekem tanácsot. Várom mielőbbi válaszát, melyet előre is köszönö
Válasz:
Kedves Kérdező!
Nagyon nehéz helyzet, amikor egy Anyának néznie kell, ahogyan a gyermeke szenved. Különösen nehéz Önnek, hogy úgy érzi nem tud segíteni a lányának, nem tudja Őt megvédeni. Mivel már felnőtt a lánya, így, ha rossz döntést is hoz, a döntéseit már neki kell meghoznia és Ön már csak a tanácsadó szerepében, lehet segítségére. Nagyon nehéz egy párkapcsolatról úgy reális véleményt alkotni, hogy valaki olyan meséli el, aki nem része a párnak.
Amikor egy párból az egyik oldal történetét hallom, az is gyakran torz képet ad a kapcsolatról, hiszen gyakran éppen abból adódnak a gondok, hogy ugyanazt a dolgot a pár két tagja máshogyan értelmezi. Például az elhangzott beszélgetésben az egyik úgy érzi, szólt valamiért, de mivel csak célzás volt, a másik ezt nem érzékelte. Rengeteg ilyen történik egy kapcsolatban, hiszen két ember mindig másként látja a világot. Ön ráadásul harmadik személy, így csak külső szemmel tud erről a párkapcsolatról beszélni. Nagyon sok olyan információ van, ami fontos lehet, de Ön nem tudja, így a párkapcsolat megoldásán nem gondolkodhatunk.
Viszont, mint anyának fontos az Ön szerepe abban, hogyan a lánya nehéz helyzetében segíthet!
Természetesen, ha a lánya úgy érzi, hogy fel tudja dolgozni a helyzetet vagy akár meg tudja oldani, akkor Önnek ebben kell támogatnia!
Hiszen, ha Ő egyedül szeretne lábra állni, Ön pedig erőlteti a szakemberhez fordulást, akkor azzal az kommunikálja a lányának, hogy nem bízik az erejében, a talpraesettségében, nem bízik abban, hogy ő képes arra, amit szeretne megtenni. Így valójában a segítőkészségével vissza is húzhatja őt, hiszen azt gondolhatja, hogy a " az anyám szerint sem vagyok rá képes, akkor lehet, hogy nem vagyok képest...".
Szakítás után általában mindenkinek sérülékeny az önértékelése, így fontos, hogy támogassa és ne gyengítse a lányát! Fontos, hogy abban támogassa, amit ő megoldásnak lát, akkor is, ha ez nagyon nehéz!
Nagyon sokat segíthet azzal, ha mellette áll és támogatja anélkül, hogy beleszólna a döntéseibe!
Üdvözlettel:
Palágyi Kata